Ugrás a tartalomra

Bájity Borisz

A VMSZ alelnöke

1982-ben született Szabadkán. A mesterfokozatú okleveles jogász címet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szerezte meg, kimagasló eredménnyel. Rendelkezik igazságügyi vizsgával, állami szakvizsgával, valamint a felügyelői vizsgát is elvégezte.
A gyakornoki idő letöltését követően a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságban állt munkaviszonyba, ahol 2017. októberéig, a Vajdaság AT Képviselőháza főtitkárhelyettesének kinevezéséig dolgozott. Ezt a tisztséget hat évig töltötte be. A tartományi titkárságon a hivatalos nyelv- és íráshasználat Vajdaság AT területén való alkalmazásával kapcsolatos teendőket végezte, valamint feladata volt a külföldi általános és középiskolai bizonyítványok és diplomák honosítási (nosztrifikálási) folyamatok lebonyolítása.
Emellett részt vett a Vajdasági AT kormányának több jelentős projektjében, melyeknek a multikulturalizmus és a tolerancia megerősítése voltak a fő témái.
Az egyetemi végzettségű jelöltek állami szakvizsgájának vizsgabizottsági tagja.
2022-től tagja a Magyar Nemzeti Tanácsnak, illetve az MNT Hivatalos nyelv és Íráshasználati Bizottságnak.
2024. február 6-tól mint köztársasági képviselő szolgálja a vajdasági magyarságot.
Nős, két gyermek édesapja. Családjával Újvidéken él.
2011 óta tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek.