Ugrás a tartalomra

Szakszerűen és méltó módon

Szakszerűen és méltó módon

 

A Vajdasági Magyar Szövetség kampánykörútján kedden Ludason betekintést nyerhettünk a településen a közelmúltban megvalósított beruházásokba, ugyanakkor a falu egyik legnagyobb utcájának névadója, Kosztolányi Árpád, Kosztolányi Dezső öccse leszármazottait is megismerhettük.

Ludas egy különleges helyen fekszik, amely egyrészt természetvédelmi terület, ugyanakkor gazdag történelmi múltra tekint vissza, így a régészet szempontjából is kiemelt figyelmet érdemel. Mindennek megőrzése nagy kihívások elé állítja azokat, akik a településen infrastrukturális beruházásokat szeretnének megvalósítani. A Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat az idén Ludasra is kiterjesztette a gázvezeték-hálózatot, aminek köszönhetően több, mint négyszáz háztartás számára válik elérhetővé a vezetékes gáz. A polgárok jövőre már csatlakozhatnak is a hálózathoz. A gázvezeték-hálózat bővítése során régészeti leletek is előkerültek, többek között az időszámításunk előtti periódusból, valamint a Krisztus utáni negyedik századból, amikor ezen a területen a szarmaták éltek.

Horvát Tímea, a Gázműek igazgatója, elmondása szerint a ludasiak januártól átadhatják igénylésüket a gázvezeték-hálózatra való csatlakozáshoz.

– Ludason befejeződtek a gázvezeték-hálózat bővítési munkálatai. 14 kilométernyi gázvezetéket fektettünk le, aminek köszönhetően 415 háztartás tud csatlakozni a gázhálózathoz. Ugyanakkor a különböző ipari tevékenységeket végző cégeket is arra biztatnák, hogy csatlakozzanak a hálózathoz. Emellett a programunkban az is szerepel, hogy az iskolák számára ingyenesen csatlakozást biztosítunk, és erre Ludason, a helybeli iskolának is lehetősége van. A beruházás 25 millió dinárba került. A ludasiak a Gázművek ügyfélszolgálatánál már januártól átadhatják a gázhálózathoz való csatlakozási kérelmüket, és amennyiben az időjárási feltételek megfelelnek, áprilisban már el is végezzük a csatlakozást, aminek árát részletekben is fizethetik a polgárok – mondta Horvát Tímea, aki azt is hozzátette, hogy jövőre több szabadkai helyi közösségben, így a Zorka és a Makkhetes helyi közösségben is bővítik a gázvezeték-hálózatot.

A gázvezeték-hálózat bővítése során szükség volt a Községközi Műemlékvédelmi Intézet által megadott feltételekre is. A munkálatokkal egy időben az intézmény kisebb ásatásokat is végzett. Ennek eredményeiről Szűcs Balázs, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója számolt be a ludasi helyi közösségben megtartott találkozón, ahol fényképeken is bemutatták az eredményeket, többek között egy rendkívül értékes bronzkori bronz szöget. Szűcs Balázs elmondása szerint Ludas régészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, hisz már a kőkorban is lakott terület volt, ám a településen és környékén nagyobb volumenű szisztematikus ásatásra mindmáig nem került sor.

A program az úgynevezett Kosztolányi-házban folytatódott. Az épületet orvoslakásként is emlegetik, ugyanis több éven keresztül abban élt és rendelt Kosztolányi Árpád, az író, költő Kosztolányi Dezső testvére, akiről Ludas egyik fő utcáját elnevezték. A Kosztolányi-ház belsejét az elmúlt időszakban felújították, és több helybeli civil szervezet székházaként, közösségi térként funkciónál.

A Kosztolányi-házban megtartott rendezvény elején Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Juhász Bálint, a VMSZ tartományi listavezetője mondott beszédet.

– Ludas kapcsán teljes joggal felmerülhet a kérdés, hogy ki, ha nem a VMSZ?! Egyrészt a külvárosi települések infrastruktúrájának fejlesztése, másrészt a történelmi örökségünk, hagyományaink megóvása vonatkozásában is a Vajdasági Magyar Szövetség az, amelyik tesz Ludasért, tesz a magyar közösségért. Ki kezdeményezte volna, ha nem a Vajdasági Magyar Szövetség, hogy a gázvezeték eljusson Ludasra? Ki fektetett volna ebbe 25 millió dinárt, ha nem mi? Mindez ma már valóság, és arra is odafigyeltünk, hogy a munkálatok során feltárt lelőhelyeken a régészeti munka is megfelelő módon, szakszerűen és az itt élők emlékezetéhez méltó módon valósuljon meg. A Kosztolányi-ház is nekünk fontos, és önkormányzati forrásokat tudtunk biztosítani arra, hogy részben megújuljon Kosztolányi Dezső testvérének a háza, amely ma közösségi térként funkcionál. A felújítást szeretnénk folytatni, hisz nagy szükség van a külső részek tatarozására, a nyílászárók cseréjére – fogalmazott Juhász Bálint.

A rendezvény folytatásában Kosztolányi Árpád leszármazottaival, unokájával, Kosztolányi Árpáddal, annak feleségével, Máriával, valamint fiával, Kosztolányi Péterrel Góli Csilla beszélgetett.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, B.em
Többi hír
Együttműködő nemzet – A határon túli magyarság helyzete és jövője címmel tartottak Szabadkán, a Városháza dísztermébe
Közép–Európában egyedülálló a magyar nemzetpolitika