Ugrás a tartalomra

Védjük meg, ami a miénk!

Közösségi találkozó volt Martonoson
Védjük meg, ami a miénk!

A kampány finisébe érve minden apró település sorra kerül, ahová a politikusok ellátogatnak, hogy szavazásra buzdítsák az embereket. Felhívva a figyelmet a voksolás fontosságára, lakossági fórumokon beszélnek arról, miért fontos az egyetlen magyar érdekképviseletnek való bizalom megadása, vagyis a szavazatunk, emellett kiváló alkalmat biztosítanak ezek az az összejövetelek arra is, hogy meghallgassák a helyiek panaszait, észrevételeit és kéréseit. Martonosra hétfőn este érkeztek, többek között Zsigmond Barna Pál, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, Pásztor István, a VMSZ elnöke, jelen volt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Újvári Zsombor, a VMSZ köztársasági parlamenti jelöltje, aki nem mellesleg sok év után az egyetlen magyarkanizsai jelölt.

A helyi vezetőség tisztelettel fogadta a politikusokat, akikkel együtt körbejárták a csinosodó falut. Az elmúlt években Martonos inkább a bevándorlók és a betelepülő romák kapcsán került előtérbe, mely probléma mérséklődött ugyan, de nem szűnt meg teljesen. Most azonban jó hírekkel is tudtak szolgálni a falu kapcsán. Újvári Zsombor elmondta, hogy örömmel tölti el a faluban zajló beruházások sokasága.

– Megtekintettük a helyi közösség épületét, a templomot, a művelődési házat, amelyek mindegyikében felújítások zajlanak – emelte ki a jelölt, aki hozzátette, hogy elsősorban azért érkeznek ilyenkor, hogy a helyiek elmondják az észrevételeiket, ők pedig azt felsőbb körökben tolmácsolják, hogy aztán megoldást találjanak rá.

A lakossági fórumon a felújított művelődési otthonban szinte nem is maradt szék üresen. Reményt adnak az ilyen összejövetelek, hogy ez a jövőben is így marad, akár kulturális, akár szórakoztató programok kapcsán, hisz ahogy látható volt, meg tudták tölteni a helyiek a nagy termet. Dencs Valéria, a fórum koordinátora azt az örvendetes hírt is közölte, hogy a közeljövőben egy baba-mama sarkot is kialakítanak, így még sokrétűbbé válik a hely kihasználhatósága. Ennek kapcsán Zsigmond Barna Pál örömét fejezte ki, hiszen tudjuk, a jövőt a mostani gyerekek alakítják majd, ezért különösen fontos, hogy őket is a magyar szellemiségben, kultúránk, hagyományaink és történelmünk ismeretében felelősségteljes felnőttekké neveljük. Olyanokká, amilyenek a most jól szavazók, akik tudják, hogy kétszer is megvédhetjük azt, ami a miénk, utalva ezzel a magyarországi és a szerbiai választások fontosságára.

– Meghatározó szerepe van most a magyarságnak mindkét országban, hiszen erős magyar képviselet nélkül lesodornak minket. Ebben a régióban csak közösen lehet boldogulni! Az elmúlt években a nemzetpolitika nemzetben gondolkodott, és meg kell védenünk azt a békét, amit kiharcoltunk – emlékeztetett a politikus, aki arra is kitért, hogy próbatétel előtt állunk, amikor meg kell védeni az értékeinket, családjainkat, melyeket Magyarország minden szinten támogat.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, JK (Fotó: Kónya Róbert)
Többi hír