Ugrás a tartalomra

Lakossági fórum Tiszaszentmiklóson

A választások fontosságát hangsúlyozták
Lakossági fórum Tiszaszentmiklóson

Szombaton este lakossági fórumot tartottak Tiszaszentmiklóson a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédelmi Egyesület új székházában. Az eseményen többek között jelen volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Kormányos László segédtitkár, Tóth Zoltán tartományi urbanisztikai és környezetvédelmi segédtitkár, és Törtei János, a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédelmi Egyesület elnöke.
A székház apró szobáit gyorsan betöltötték a falu lakói, akiket Tóth Zoltán köszöntött, és elmondta, hogy ez az új épület lesz a civil élet bástyája Tiszaszentmiklóson. Kiemelte, hogy az összetartásban és a közösségben van az erő és, hogy a falu polgárai jó példaként szolgálnak erre.
Törtei János elmondta, hogy az épület felújítását és a házvásárlást Magyarország kormánya, és a VMSZ támogatta.
 

– Közösségi terem, múzeum és iroda helyiség lesz az épület régi részében, az újat pedig a fiataloknak szeretnénk átadni, hogy minél többen járjonak ide. Születésnapokat, különböző gyűléseket, citera próbákat fogunk itt tartani, és majd idővel a táncpróbák is átkerülnek ide. A hivatalos átadóra június 16 körül kerül sor, amennyiben addigra elkészülünk a munkálatokkal – mondta Törtei János.


Pásztor István felhívta a figyelmet arra, hogy a VMSZ csókai szervezete az egyik legerősebb a környékben, és jól látható a magyarság összetartása.
– Érdekérvényesítő erőre van szükségünk ahhoz, hogy ilyen beruházásokat támogatni tudjunk, és ezt az erőt csak a szavazás által tudjuk megszerezni. Fontos, hogy részt vegyünk a magyarországi választásokon is, és, hogy egy nemzetileg elkötelezett kormánya legyen az elkövetkező négy évben is Magyarországnak. Akkor tudunk majd hasonló támogatásokra számítani. A helyieknek azért fontos az itthoni választás, hogy a VMSZ képviseletében egy olyan érdekérvényesítő politikai erő legyen jelen a hatalomban, amelyik el tud járni a közösség érdekeinek a megvalósításában. Ez a helybéli emberek rátermettsége, bátorsága és elkötelezettsége nélkül nem menne – fogalmazott Pásztor István.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, HAT
Többi hír