Ugrás a tartalomra

Erény, amit fenn kell tartani

Kishegyes újratelepítésének 253. évfordulóját ünnepelték
Erény, amit fenn kell tartani

Szombaton délután tartották meg Kishegyes település falunapját. Az ünnepi program dr. Szőke Anna néprajzkutató A polgárság megjelenése egy paraszti közösségben című kötetének bemutatójával kezdődött, az általános iskola galériájában. A nagy számú érdeklődő előtt mgr. Pastyik László méltatta a könyvet, a beszélgetés moderátora pedig Linka B. Gabriella volt. A színházterem felújítása miatt az idén a falunapi ünnepi műsort a iskola tornatermében tartották meg.

Az ünnepi szónok Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnöke volt. Juhász a médiának elmondta, hogy Kishegyesnek két fontos ünnepe van, és az egyik az újratelepítésé.

– A tavasz első napján Békésszentandrásról elindultak az őseink, és elkezdték ezt a lakatlan, de élhető tájat újra belakni. Ezt minden évben megünnepeljük, és az idén 253 éves ez a jubileum. A koronavírus-járvány kicsit kizökkentett bennünket ebből, de most újra itt vagyunk tömegesen és ünnepelünk. Nem a megszokott helyen, hiszen a falu központjában a színházterem és a szövetkezeti otthon közösségi házként újjászületik. Ez is az egyik lényeges jelképe az ünnepnek, a megújulás. Többet adjunk hozzá ahhoz, ami van és őrizzük meg, amit az őseink ránk hagytak. Hogy száz év távlatából még mindig magyarul beszélünk itt, és magyar többségű iskolánk van, az egy fontos erény, amit fenn kell tartani – mondta Juhász Bálint, majd arról is szólt, hogy Kishegyes kimagaslóan magas százalékban adta le a levélszavazatokat. Emellett mindenkit megkért, hogy jövő vasárnap mindent tegyenek meg a hármas győzelméért.

A falunapi műsor keretében Kovács Hanna, a helyi közösség tanácsának elnöke átadta a falu dicsérő oklevelét Almási Annának, a Nők Kishegyesi Fóruma tagjának, a közösségért kifejtett tevékenységéért. A műsorban felléptek a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakcsoportjai, az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjai, a Vajdasági Kamara Táncegyüttes és a Fokos zenekar.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
Együttműködő nemzet – A határon túli magyarság helyzete és jövője címmel tartottak Szabadkán, a Városháza dísztermébe
Közép–Európában egyedülálló a magyar nemzetpolitika