Ugrás a tartalomra

Összefogásban az erő

Összefogásban az erő

Ma délelőtt a temerini piactéren a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt helyi képviselői kampányrendezvényt tartottak.

Pásztor Róbert, a közös jelöltlista vezetője hangsúlyozta, hogy a jelöltek az akció során közvetlen kapcsolatba kerülhettek a választópolgárokkal és elmondhatták nekik eddigi eredményeiket és a jövőbeni terveiket is. Emellett meghallgatták a polgárok kéréseit, meglátásait, panaszait.

-Arra kérem a választópolgárokat, hogy egy elv vezérelje őket: saját érdekeiket szem előtt tartva szavazzanak. A vajdasági és a temerini magyar embereknek, ha az az érdekük, hogy továbbra is legyen beiskoláztatási program, ösztöndíj az egyetemistáinknak, magyar nyelvű kollégium Újvidéken, ha fontos az iskoláink és kulturális egyesületeink fennmaradása, akkor nincs más választásuk, mint vasárnap a négyes számot, illetve az önkormányzati listán az ötöst bekarikázni – jelentette ki Pásztor Róbert.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, F.D. (Fotó: Fúró Dénes)
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok