Ugrás a tartalomra

A közösségi élet helyszíne Noszán

A közösségi élet helyszíne Noszán

Nyolc éve tartanak a noszai művelődési ház építkezési munkálatai. A háromemeletes épületben egyelőre még hiányzik a padlóburkolat, a bútorzat, és az apróbb munkálatokat is el kell végezni.

A Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati listájának jelöltjei tegnap délelőtt tekintették meg az épületet. A médiának Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere beszélt a projektumról.

– Ha Szabadkának magyar polgármestere lesz, akkor VMSZ-es támogatással nagyobb lépést tudunk megtenni ebben az ügyben. Egy három szintes épületről van szó, amelyből még hiányzik a padlózat, a bútorzat, illetve a finom munkálatok elvégzése is hátra van. Erre a Bethlen Gábor Alapítványtól megközelítőleg 30 millió dinár értékű támogatást kaptunk. Az épület a közösségi élet helyszíne lesz, ahol például a nyugdíjasok, a mezőgazdasági egyesületek tagjai össze tudnak majd jönni. Fontos megemlíteni, hogy Magyarkanizsán megkezdődött a vízvezeték-hálózat kiépítése, aminek köszönhetően Nosza ezen része is vezetékes vízhez jut, és az épület használati engedélyének megszerzéséhez szükséges vízzel tudja majd ellátni a kultúrházat – magyarázta Horvát Tímea.
Pásztor Bálint, a VMSZ szabadkai önkormányzati listavezetője sajtónyilatkozatában elmondta, hogy a művelődési ház a helyiek álmainak megvalósulása, ugyanakkor az építkezési munkálatok kicsivel tovább tartanak a kelleténél, de el fog készülni az épület.
– Sajnos a jelenlegi városvezetés egy picit elszabotálta ennek az épületnek a befejezését, de a magyarországi és egyéb forrásoknak köszönhetően sikerült szinte teljes egészében befejezni az épületet. A VMSZ fontosnak tartja, hogy a városon kívüli települések fejlesztése ugyanolyan lényeges legyen a városvezetés számára, mint a városközpont fejlesztése. Noszán, Hajdújáráson, Királyhalmon, Palicson és más településeken nagyon fontosak a környezetvédelmi kérdések, az idegenforgalom fellendítése, illetve a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása, amire 2022 tavaszán vagy nyarán számítunk. Mindez jelentős fejlesztést jelent majd ezeken a vidékeken, hisz sokkal élhetőbbek lesznek – mondta Pásztor Bálint.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, vas (Fotó: Gergely Árpád)
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét