Ugrás a tartalomra

Az elmúlt négy évben a VMSZ közel 66 millió dinár fejlesztési forrást mozgatott meg Verbászon

Az elmúlt négy évben a VMSZ közel 66 millió dinár fejlesztési forrást mozgatott meg Verbászon

 A Vajdasági Magyar Szövetség tagjai közösségi találkozó keretében ismertették az elmúlt időszak eredményeit, illetve a jövőbeni terveket.

Egyebek között szeretnék felújítani a katolikus és református templomot, befejezni a helyi temető tatarozását, emlékhelyet kialakítani az 1994-45-ös ártatlan áldozatok számára, valamint egy tájházat is szeretnének kialakítani. Bógáncs Andrijašević Lívia, a VMSZ verbászi szervezetének elnöke az egyik legfontosabb feladatnak a 2015-ben újraindított magyar nyelvű óvodai csoport további működtetését tartja. Elmondta: személyesen is tapasztalta a magyar óvodai csoportnak mekkora jelentősége van, ugyanis vegyes házasságban él és az óvodai program hatalmas segítségére volt abban, hogy gyermeke megtanuljon magyarul. A verbászi óvodás gyerekek egyébként az MNT támogatásával később Kúlán folytathatják magyarul az iskolát.

Bógáncs Andrijašević Lívia, a VMSZ verbászi szervezetének elnöke: „A szüleim nem élnek már és nagyon nehéz volt megtanítani őt magyarul. Ezért is törekedtem, hogy a magyar óvoda megnyíljon és magyar iskolába járassam a gyerekemet. Nagy öröm, amikor hallom, hogy szaval, énekel, verset mond, mindent magyarul fogalmaz. Ez nekem tényleg nagyon fontos és szerintem más szülőknek is itt Verbászon.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír