Ugrás a tartalomra

Varga László: januárra várható a szerb uniós csatlakozási tárgyalások kezdetének kijelölése

Leghamarabb január második felében kezdődhetnek meg az uniós csatlakozási tárgyalások Szerbiával, a szerb-koszovói kormányfői megállapodásban foglaltakat ugyanis a gyakorlatba is át kell ültetni - mondta kedden Belgrádban az MTI-nek Varga László, a szerbiai parlament integrációs bizottságának elnökhelyettese.

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselője Ivica Dačić szerb kormányfő azon kijelentésére reagált, amely szerint akár már idén megkezdődhetnek a tárgyalások. Varga László azt mondta, valóban megkötötték az utolsó olyan szerb-koszovói megállapodást is, amely az európai uniós csatlakozási tárgyalások előfeltétele volt, ugyanakkor hozzátette, hogy az eddigi tizenhat fordulóban elfogadottakat meg is kell valósítani.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap áttörésnek minősítette a mostani megállapodást, egyebek mellett azért is, mert Ivica Dačić szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő a november 3-i koszovói helyhatósági választásokról is tárgyalt. A voksolást a helyi szerbek bojkottal fenyegetik, ezért döntést hoztak arról is, hogy a választásokat átláthatóan és a lehető legnagyobb részvétellel rendezzék meg.

Varga László szerint a csatlakozási tárgyalások szempontjából mindenképpen kulcsfontosságúak a novemberi választások, de éppen ezek elhúzódása, egy lehetséges második forduló miatt valószínűtlen a tárgyalások idei kezdete. A parlamenti képviselő szerint leghamarabb január második felében tárgyalhat Brüsszel és Belgrád.

A politikus kiemelte, hogy a választások mellett a megállapodások közül a legjelentősebb az igazságügyi rendszer átalakítása, vagyis az észak-koszovói szerb igazságszolgáltatási rendszer beépítése a teljes koszovói igazságszolgáltatási rendszerbe.

A parlament európai integrációs szerepéről Varga László azt mondta, hogy a házszabály egyelőre tartalmilag nem foglalkozik a csatlakozási tárgyalásokkal, az integrációs bizottság azonban létrehoz egy munkacsoportot, amelynek feladata egy ezt szabályozó határozati tervezet kidolgozása. A tervezet parlamenti megvitatása decemberre várható.

Szerző (Forrás)
MTI, Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen