Ugrás a tartalomra

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének

 

Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében szombaton Budapesten.

A miniszterelnök kiemelte: „a brüsszeli Európa-modellre nekünk nemet kell mondanunk", mert fenntarthatatlan, magyarul jövőtlen. Ma Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát, „naponta vernek újabb és újabb szöget a koporsójába" – fogalmazott.
Azt mondta: ha így megy tovább, eljön a vég, és „keresztet vethetünk az unióra, hacsak addig be nem tiltják Brüsszelben a keresztvetést".
Hangsúlyozta: „nekünk az a dolgunk, az a hivatásunk, hogy ezt megakadályozzuk". A mi érdekünk az, hogy az unió egyben maradjon. Egyben maradjon az, „amit nagy nehezen sikerült összeilleszteni" – tette hozzá.
Orbán Viktor kijelentette: az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek.

Mint fogalmazott: egyre kevesebben dolgoznak és egyre többen akarnak megélni munka nélkül, „mert arrafelé a jólétet nem a munka, hanem az állam akarja garantálni". A közrend eltűnőfélben van, a migráció következményei arrafelé már kezelhetetlenek.
Kiemelte: „az adóssághegy csak nő és nő", a befektetők pedig Európából Amerikába és Ázsiába viszik a pénzüket, de a brüsszeli bürokraták kereskedés és kapcsolatépítés helyett bezárkóznának. A világ összgazdasági teljesítményéhez Európa 1990-ben még 23 százalékkal járult hozzá, ma pedig 15 százalékkal – tette hozzá.
Hangsúlyozta: erre nem lehet igent, csak nemet mondani. „Nem akarunk Sorosék adósrabszolgái, nem akarunk bandaháborúk övezete és migránsgettók világa lenni, nem akarjuk, hogy Európa és benne Magyarország skanzen vagy rezervátum legyen, amelyet ugyan érdemes meglátogatni, de amelynek csak múltja van, jövője már nincs" – fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktort 1190 szavazattal újra megválasztották a küldöttek pártelnöknek. A kongresszus alelnöknek újraválasztotta Kubatov Gábort (1158 szavazat) Németh Szilárdot (1121 szavazat), Kósa Lajost (1145 szavazat) és Gál Kingát (1150 szavazat).

Orbán Viktor 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, legutóbb két éve, a 2021 novemberében tartott tisztújító kongresszuson választották újra pártelnöknek.

A magyaroknak van egy saját európai ellenmodelljük: ez zéró migrációt, munkaalapú gazdaságot, teljes foglalkoztatottságot, erős családokat, alacsony adókat és ésszerű zöld átalakulást jelent – hangsúlyozta többek között a Fidesz újraválasztott elnöke, a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében szombaton, Budapesten.

 

Szerző (Forrás)
MTI
Többi hír
Együttműködő nemzet – A határon túli magyarság helyzete és jövője címmel tartottak Szabadkán, a Városháza dísztermébe
Közép–Európában egyedülálló a magyar nemzetpolitika