Ugrás a tartalomra
2020.03.17 - 09:22

A tudásellenőrzés sem marad el

Nyilas Mihály: A legfontosabb, hogy a tanév ne vesszen el

Nyilas Mihály, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár a tartományi válságstáb hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón az oktatásban beálló változásokról beszélt. Szavai szerint hétfőn reggel minden oktatási intézmény megkapta az oktatási minisztérium körlevelét, amelyben pontosan meghatározta, hogyan kell eljárni a jelenlegi helyzetben.

– A legfontosabb az oktatás folytatása, amit a mostani körülmények között csak távoktatással lehet kivitelezni. Az átmeneti rendszer véglegesítése jelenleg is folyamatban van, amit pillanatnyilag biztosra lehet tudni, a tanagyag az RTS 3 televízió adón keresztül lesz elérhető, ahol reggel nyolc és délután hat között folyik majd az oktatóanyagok közvetítése – mondta.

A tartományi kormány alelnöke megjegyezte, hogy a diákok kapcsolatban lesznek tanáraikkal, elektronikus leveleken, élő közvetítéseket végző, illetve megosztói programokon keresztül, de persze a tudásellenőrzés sem szakad meg.

– A legfontosabb, hogy a tanév ne vesszen el – hangsúlyozta a titkár. – Minden nemzetiség tagjai számára egyformán biztosítva lesz az oktatás zavartalan folyamata.

– A kisebbségi oktatás is meg lesz oldva, de sajnos csak pár nap késéssel. Az oktatási kisfilmeket feliratozzuk, de önálló műsorok is legyártásra kerülnek, megeshet, hogy bizonyos oktatóvideók külön adókon kerülnek leadásra  – hangsúlyozta a titkár.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, gy.n. (Fotó: Ótos András)
Többi hír
2020.09.26 - 12:34
Magyarkanizsa helyi közösségeinek tanácstagjait választják meg vasárnap, szeptember 27-én.
Beszélgetés Fejsztámer Róberttel a Magyarkanizsa községbeli helyi közösségi választásról
2020.09.26 - 11:19
A képviselő-testület augusztus 22-ei ülésén megválasztották a testület új elnökét, Jelena Marinković, a Szerb Haladó
Az újvidéki döntéshozatalban ketten képviselik a magyarságot: Kiss Gyula és Ladisity Melinda