Ugrás a tartalomra

Több bevétel, kevesebb kiadás

Elfogadta a háromnegyedévi költségvetési jelentést a tartományi képviselőház – Új jogvédőt neveztek ki
Elfogadta a háromnegyedévi költségvetési jelentést a tartományi képviselőház – Új jogvédőt neveztek ki

A Vajdaság területén az idén tagadhatatlanul fontos beruházások valósultak meg a tartományi költségvetésből – mondta Pintér Anna-Mária, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője kedden a tartományi képviselőház üléséhez kötődő sajtótájékoztatón, amelyen elfogadták az idei háromnegyedévi költségvetésről szóló beszámolót. A jelentés szerint ebben az időszakban 95,1 milliárd dinár volt a teljes büdzsé, és a tervezett bevételek csaknem nyolcvan százalékát teljesítették. A kiadások viszont január és szeptember között 60,7 milliárd dinárt volt, azaz a tervezettek csaknem 64 százaléka. A teljesítési százalék a bevételek és kiadások jó minőségű és reális tervezését jelzi – hangsúlyozta Pintér Anna-Mária.

– A megvalósult beruházások közül elsősorban a mezőgazdasági befektetéseket emelném ki. A jószágtenyésztőket 109 millió dinárral támogatta a tartomány: a pályázatra több mint százan jelentkeztek, ami az elmúlt évekhez képest kiemelkedőnek számít. Az érdeklődés miatt a jövőben további eszközök bevonására is igény lesz e terén. Az öntözőrendszerek fejlesztésére az idén 370 millió dinárt irányozott elő az illetékes titkárság, de nagy hangsúlyt fektettek a kapcsolható eszközök beszerzésére is. Ezen a pályázaton 564 kérelmező nyert támogatást. A társadalmi és demográfiai egyensúly megőrzése érdekében kiemelten fontosak azok a pályázatok, amelyek a fiatalokat ösztönzik arra, hogy saját falujukban lássák a jövőjüket: az idén eddig 168 fiatal termelő részesült 350 ezer és 1,4 milliárd dinár közötti támogatásban – sorolta a VMSZ képviselője.

A mezőgazdasági támogatások mellett Pintér Anna-Mária méltatta az oktatási titkárság munkáját is, ahol az idén elsősorban az óvodák infrastruktúrájának fejlesztése került középpontba. A képviselő a felújítások közül kiemelte a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményben, illetve a bégaszentgyörgyi Desanka Maksimović óvodában elvégzett befektetéseket.

– Az alapfokú oktatás is támogatásban részesült – folytatta –: itt az intézmények átalakításának és folyamatos fenntartásának finanszírozására helyezték a hangsúlyt. A diákotthonokat pedig biztonsági rendszerek, illetve az egészségügyi berendezések korszerűsítésének lehetőségével támogatta az oktatási titkárság Nagykikindán, Újvidéken és Szabadkán. A kultúra területén több mint száz művelődési központ, egyesület és különböző intézmény kapott 50–300 ezer dináros támogatást – sorolta az oktatás és művelődés területén megvalósított befektetéseket a tartományi képviselő, aki kiemelte az uniós Európai Női Emlékezés projekt megvalósítását is.

A VMSZ egyébként támogatta a háromnegyedévi költségvetésről szóló beszámoló megszavazását. Ebben az időszakban 14 milliárd dinárral több bevételt sikerült megvalósítania a tartománynak, mint a múlt év azonos időszakában, a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest pedig csaknem megduplázódott az adókból és járulékokból befolyt összeg – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Dmitar Stanišić, a Szerb Haladó Párt képviselője.

– Ezek az adatok minden kétséget kizáróan alátámasztják, hogy a tartományban folyamatosan fejlődik a gazdaság. Ugyanez tapasztalható az egész országban is: a közvetlen külföldi befektetések több mint hét százalékkal növekedtek az idén. Ez azért is jelentős, mert ezek többsége Vajdaságban valósult meg: általuk munkahelyek nyíltak, tovább csökkent a munkanélküliség, és végeredményként a közös büdzsé is növekedett – mutatott rá a befektetések jelentőségére a haladók képviselője. Többek között kiemelte a közadósság csökkenését is, a beruházások megvalósításával kapcsolatban pedig hangsúlyozta a törvényes feltételek és keretek betartásának jelentőségét.

VITA A BERUHÁZÁSOKRÓL ÉS A JOGVÉDŐRŐL

A háromnegyedévi költségvetésről szóló jelentést a Szerb Radikális Párt nem támogatta: álláspontjuk szerint a Tartományi Pénzügyi Titkárság nem kezeli megfelelően a költségvetésbe érkező bevételeket. Ugyanakkor nehezményezték a költségvetési tartalékok felhasználását is, de bírálták a nagyberuházások megvalósítását is.

– A nagy értékű befektetések csupán 32 százalékban valósultak meg. A szükséges eszközök ugyanis biztosítottak, ám ennek ellenére sem valósultak meg olyan projektek, mint a Kamenicai Intézet 1-es épületének felújítása, az újvidéki Almás városrész rendezése, vagy a törökkanizsai sportcsarnok építése. Nem szerepel semmi azokban a sorokban sem, amelyek a temerini Kolónia városrészben előrelátott ivóvizes kutak fúrását, vagy Hódság ivóvízellátásának fejlesztését célozták meg. Emellett számos projekt mellett szerepel kis százalékú megvalósítás is – mondta Marina Nedeljković, a Szerb Radikális Párt képviselője. A sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy pártja nem támogatja az új tartományi jogvédő kinevezését sem, mert szavai szerint „az ombudsman funkció nem csak hogy nemzetidegen területeinken, de a szerbiai jogrendszerben alkotmányellenes is”.

A képviselők ugyanis az első napirendi pont alatt az új tartományi jogvédő kinevezéséről is döntöttek: Zoran Pavlović ombudsman megbízatása november 24-én jár le, és helyére Dragana Ćorićot, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának docensét nevezték ki.
Dragana Ćorić új jogvédő, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának docense leteszi az esküt (Dávid Csilla felvétele)

SZABÁLYOZZÁK A JEGRICSKA TERMÉSZETI PARK MŰKÖDÉSÉT

Az ülésen többek között határoztak a Jegricska Természeti Park fenntartható kezeléséről is. A határozat elsősorban a természetvédelemre összpontosít, de a működésben helyet kap a fenntartható turizmus és az ökológiai idegenforgalom is. Emellett a különböző gazdasági ágazatok korlátozott és szabályozott működését is szabályozza – ismertette a határozat főbb elemeit dr. Nagy Imre, a VMSZ tartományi képviselője. Kérdésünkre elmondta, hogy a határozat a további ökológiai problémák megelőzését is megalapozza.

– A működési terv dinamikus, és a közben jelentkező problémákat is kezelni tudja. Világos, hogy a kezelési módokat akár az európai uniós, akár a helyi és nemzeti szabályozással, korlátozással, illetve különböző speciális határozatok végrehajtásával tudjuk elérni. A Jegricska Természeti Park amellett, hogy védett, számos különleges értékkel bír: lehetőséget nyújt a rekreációra, de a korlátozott és fenntartható idegenforgalomra is – mutatott rá a természeti park jelentőségére a VMSZ képviselője.

Az ülésen a képviselők több területrendezési tervet is jóváhagytak, de elfogadták a Tartományi Sport- és Sportegészségügyi Intézet, illetve a Tartományi Garanciaalap üzleteléséről szóló jelentéseket is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Tóth D. Lívia (fotó:Dávid Csilla)
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen