Ugrás a tartalomra
2019.02.08 - 09:17

Tartományi támogatás mezőgazdasági termelőknek

Pályázatot hirdet a tartományi mezőgazdasági titkárság - jelentette be Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes Közügyek című hírháttérműsorunkban.

A gazdák egyebek mellett fóliasátrak építésére nyerhetnek támogatást. Erre a pályázati kiírásra azok a bejegyzett mezőgazdasági termelők jelentkezhetnek, akik fél hektárnál kisebb területen gazdálkodnak.
Az állattenyésztőket is támogatja a tartomány. Farmi felszerelésekre, egyebek mellett etetőkre, itatókra, boxokra, tejhűtőkre pályázhatnak. Továbbá jégvédelmi hálók telepítésére és öntözőrendszerek kiépítésére is lehet pályázni. A kérelmeket március 15-ig lehet átadni. A legfontosabb feltétel, hogy a pályázó bejegyzett mezőgazdasági termelő kell, hogy legyen. Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „A kategóriának megfelelő feltételeknek kell, hogy eleget tegyenek. Említettem, például megvannak a farmi felszereléseknél azok az állatállománynak a nagysága, aminél kisebb, maximalizálva vannak ezek a számok, ugyanúgy a fóliás termelésnél területileg van ez maximalizálva, de ugyanúgy a jéghálós és az öntözőrendszereknél is van egy korlát, amit a pályázatunk enged, de alapjáraton előszámlával tudnak a gazdák pályázni.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak