Ugrás a tartalomra

A tartomány az idén is segíti a tanulók utaztatását

A tartomány az idén is segíti a tanulók utaztatását

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság az idén is részt vállal a vajdasági középiskolások utazási költségeinek megtérítésében. Az idén erre a célra 151 millió dinárt irányozott elő, az összeg a pályázaton részt vevő 45 tartományi község, illetve város között került szétosztásra. A szerződéseket tegnap Szakállas Zsolt  tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át az önkormányzatok képviselőinek.

 

– Örömmel tölt el, hogy mind a 45 önkormányzat pályázott, és mindegyiket támogatni tudjuk. Fontos, hogy a diákok számára elérhetőek legyenek az intézmények, tehát a középiskolák más községekben is, de ugyanakkor egy községen belül is. Nagyon sokan más városban szeretnék a középiskolát elvégezni, nekik meg kell adni a lehetőséget, és támogatni kell őket – mondta Szakállas Zsolt, és hozzátette, hogy a program nagyon jól példázza azt, hogy miként tudnak az önkormányzatokkal együttműködni, hiszen a költségek egy részét az önkormányzatok állják, a fennmaradó összeget pedig a titkárság fedezi.

Kislinder Gábor, Topolya alpolgármestere szerint minden önkormányzat számára nagy segítséget jelent a támogatás.

 

– Topolya önkormányzata  311 gyermek utaztatását tudja fedezni a tartományi kormány segítségével. Az érintett családoknak ez hatalmas segítség, főleg, amelyekben több gyermek utaztatását is meg kell oldani – mondta az alpolgármester.

Magyarkanizsa is jelentős támogatásban részesült a diákok utaztatása kapcsán.

– Önkormányzatunk 3.209.000 dinár támogatásban részesült, s ezt teljes mértékben ki fogjuk használni, hiszen minden évben nagy érdeklődés övezi a pályázatot. A támogatás nagyban  hozzájárul ahhoz, hogy a diákok eljussanak az oktatási intézményekbe – fejtette ki Bagány Ágnes, Magyarkanizsa oktatással és ifjúságpolitikával megbízott tanácstagja.

Zenta önkormányzata is minden évben részt vesz a titkárság pályázatán.

– Hosszú évek óta együttműködünk a tartományi szervekkel. A diákutaztatás fontos témakör minden önkormányzat számára, főleg akkor, ha magyar nyelvű oktatásról van szó. Zenta község területén a diákok 30 százaléka kedvezményt kap a jegyárból. Véleményem szerint ez a támogatás is sokat segít egy családnak, ennyivel is kevesebbet kell költeni a buszjegyre. Emellett támogatjuk az önkormányzat területén élő, szociálisan rászoruló diákok utaztatását is – tette hozzá Juhász Attila, Zenta művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, JÁ
Többi hír