Ugrás a tartalomra
2022.05.10 - 16:43

Támogatás vajdasági természetvédelmi területek kezelőinek

Támogatás vajdasági természetvédelmi területek kezelőinek

 A vajdasági természetvédelmi területek kezelőinek a munkáját támogatja a tartományi környezetvédelmi titkárság.

A támogatások segítségével a kedvezményezettek olyan beruházásokat tudnak megvalósítani, amelyek elengedhetetlenek és jelentősek a természetvédelmi területek megóvása, karbantartása, népszerűsítése és fejlesztése terén.

A Horgos melletti Kamarás Természetvédelmi Park 470 ezer dinárt támogatást kapott beruházásokra.

Ljubomir Knežević, igazgató, Horgas-consult, Horgos: „Tervet fogunk készíteni egy kilátó és egy edukációs központ kiépítésére, egy információs tábláról van szó, ennek a tervrajznak az elkészítése és a pannók, amiket szét tudunk osztani.”
 

A Palics-Ludas Közvállalat a kezelése alá tartozó öt területből négyre kapott 2,4 millió dinárt.

Dobó Márta, igazgató, Palics-Ludas Közvállalat: „Ez jelentős anyagi segítség, hiszen sajnos az elmúlt időben egyre kevesebb a munkaerő, és egyre több a terület, amit rendezni kellene, így most ezeken a pályázatokon keresztül sikerül majd még másokat is bevonni a munkába.”

A szerződéseket jelképesen a madarak és fák napján adták át, amely a Föld napjának a testvérünnepe.

Tóth Zoltán, tartományi környezetvédelmi segédtitkár: „Lehetőséget ad arra, hogy különböző rendezvényeken, megmozdulásokon keresztül rámutassunk, hogy mennyire fontos a környezetvédelem, a környezettudatosság.”

Összesen 15 millió dinár támogatást ítéltek oda 25 természetvédelmi terület 17 kezelőjének.

Brankica Tabak, tartományi környezetvédelmi titkárhelyettes: „A tartományi kormány és titkárságunk szerepének fontosságát tükrözi, hogy az idénre tervezett költségvetés az ágazatban, amelyről most szó van, növekedett, ami lehetőséget ad a környezet fejlesztésére, védelmére, és arra, hogy kihassunk a természetes egyensúlyra.”

Ilyen jellegű pályázati kiírása 2015 óta nem volt a tartományi környezetvédelmi titkárságnak.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír