Ugrás a tartalomra

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”

 A vajdasági központi megemlékezést ma Palicson tartották az 56-os emlékműnél.

Idén kicsit más formában, a járványügyi előírások betartásával emlékeztek meg Palicson az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről.

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” - címmel, ünnepi összeállítással készültek a helyszínen. A kultúrműsorban közreműködött a Fokos Zenekar és Lőrincz Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze is.

Ezt követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés virágait. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete az eseményt követően elmondta, hogy vannak olyan örök érvényű üzenetek, amelyek majd’ hét évtized távlatából is változatlanok.

Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete: „A magyarság soha nem tűri meg az idegen hatalmat maga fölött, és nem tűr semmiféle diktatúrát. Mindig, minden körülmények között készek vagyunk és hajlandóak vagyunk kiállni az igazunkért. Készek vagyunk küzdeni a szabadságért.”

A szabadság a saját sorsunk alakítását is jelenti - erről már Pásztor István, a VMSZ elnöke beszélt. Kiemelte, hogy most bolond időket élünk, ezért szavai szerint az a legfontosabb, hogy leküzdjük a félelmet.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A szabadság ott van, és akkor, amikor leküzdjük a félelmet. Ez az egész idei év a félelem leküzdésének a bizonyítéka. Akár a 100 év vonatkozásában, akár a vírus vonatkozásában, akár a mindennapok vonatkozásában. Akár a választás vonatkozásában. A félelem leküzdése nemcsak bátorságot jelent olyan értelemben, hogy valaminek az ember nekifusson, hanem, hogy adott pillanatokban önmérsékletet gyakoroljon, racionálisabb legyen.”

Palicson, a Szabadság madara emlékműnél mások mellett Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja, Hajnal Jenő, az MNT elnöke és dr. Pásztor Bálint, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke is koszorúzott. Az előző években a Jadran színpadon szervezett '56-os központi ünnepség idén a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét