Ugrás a tartalomra

A szabadkai Népszínháznak 35 millió dinár

ELFOGADTÁK A VMSZ KÖLTSÉGVETÉSI MÓDOSÍTÁSÁT

Köztársasági eszközökből különítik el a pénzt

A szerb kormány pénteken elfogadta a Vajdasági Magyar Szövetség jövő évi költségvetésre beadott módosítási indítványát, amelynek köszönhetően jövőre köztársasági eszközökből is épül a szabadkai Népszínház.

Az ellenzéki képviselők módosítási indítványaikkal kísérelték meg elérni a jövő évi költségvetés eszközeinek másfajta elosztását, a kormány azonban kizárólag a VMSZ arra vonatkozó indítványát fogadta el, mellyel 35 millió dinárt különítenek el a szabadkai Népszínház felújítási munkálataira. A költségvetés tervezetében több olyan javaslat is helyet kapott, amelyek Vajdaság számára kiemelten fontosak lehetnek. Ilyen a szabadkai Népszínház felújítása, a Szerbiát Magyarországgal összekötő vasútvonalak fejlesztése és a szabadkai Y-elágazás, a szerb kormány azonban csak a Népszínházzal kapcsolatos indítványt fogadta el. Az indítványt azon 2006-ban aláírt szerződés értelmében fogadták el, amely szerint az önkormányzatnak, a tartománynak és a köztársaságnak kell támogatnia a szabadkai Népszínház építését. Ennek ellenére az idei évig 6 éven át a köztársaság egy dinárt sem biztosított ennek az épületnek a befejezésére, holott a szerződés szerint a köztársaság és a tartomány 45-45 százalékát állta volna a felújításnak, a város pedig 10 százalékát.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó (Fotó: Molnár Edvárd)
Többi hír