Ugrás a tartalomra

Sólyom: az EU nem fordulhat el, ha kisebbségi konfliktust lát

 

Az Európai Uniónak foglalkoznia kell a kisebbségi konfliktusokkal - jelentette ki Sólyom László államfő vasárnap Szabadkán, vajdasági látogatása zárónapján.

'Az Európai Unió nem fordíthatja el kényesen a fejét, ha kisebbségi konfliktust lát, hanem foglalkoznia kell vele; Magyarország közelgő uniós elnökségét erre is fel kell használnunk' - mondta a köztársasági elnök a legnagyobb délvidéki pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén tartott megemlékezésén.

Mint mondta, az Európai Unió nem csupán gazdasági közösség; ha be akarja tölteni hivatását, 'akkor az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia'.

Sólyom László örömét fejezte ki, hogy 'Szerbia vonatkozásában nem merült fel a választási kényszer, mint másutt, hogy Magyarország a szomszédos ország mielőbbi integrációját részesítse-e előnyben, vagy kösse azt a kisebbségi jogok garanciáinak törvénybe foglalásához'. Megismételte, hogy Szerbia példát mutatott a térség többi országának a kollektív kisebbségi jogok elismerésével, a kulturális autonómia intézményeinek törvénybe iktatásával.

Az államfő örömét fejezte ki, hogy 'a magyarság vállalásának' bizonyítékaként a márciusi határidőre összegyűlt a szükséges számú aláírás ahhoz, hogy a vajdasági magyarok közvetlenül választhassák meg a többek között kulturális ügyekben őket képviselő kisebbségi önkormányzati szervet, a Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT). Kijelentette ugyanakkor, az MNT 'akkor tudja betölteni hivatalát, ha megőrzi önállóságát, nem válik az országos politika eszközévé', és a vajdasági magyarság egységét jeleníti meg.

A köztársasági elnök kiemelte: a magyar nemzet egységét kívánja hangsúlyozni azzal, hogy immár három éve mindig valamelyik határon túli nemzetrésszel együtt ünnepeli március 15-ét, 'minden magyar ünnepét'. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet egységének alapja a közös történelem és kultúra gazdag öröksége, a nemzeti emlékezet, és 'ez az egység független államhatároktól és állampolgárságtól'.

Sólyom László a szabadkai ünnepi megemlékezéssel befejezte háromnapos délvidéki körútját. A VMSZ meghívására tett látogatás során Horgoson felavatta a Vajdaság első köztéri Szent István-szobrát, felkereste Zombort, Nagybecskereket, Újvidéken tárgyalt Boris Tadić szerb elnökkel. Találkozott a szerb-magyar határhoz közelebb eső, nyugat-bácskai tömbmagyarság képviselőivel és a bánáti szórványmagyar falvak vezetőivel. A Nagybecskerektől délre található Lukácsfalván ellátogatott egy primőr kertészettel és virágtermesztéssel foglalkozó magyar családhoz, a Zombor mellett, a szerb-horvát határ közelében fekvő Bácskertesen (Kupusina) és Nagybecskerektől északra, Szentmihályon (Mihajlovo) pedig civil egyesületek képviselőivel találkozott.

Az államfő és kísérete vasárnap este visszautazott Budapestre.

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen