Ugrás a tartalomra

Rózsa Zsombor vehette át a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat

Rózsa Zsombor vehette át a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat

 Átadták hétfőn este a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat a szabadkai Városháza dísztermében.

A rangos elismerést idén Rózsa Zsombor vehette át közösségfejlesztő munkájáért, illetve a szellemi képességek újítójaként. A fiatal tehetség minősített sakkoktató, sakkbíró és fesztiválszervező, a Sakktivity, a Funchesstic!, a Sakkozni akarok! és a Chessmob sakkrendezvények megalkotója. Egyéni innovatív oktatási módszereivel hozzájárult a sakk népszerűsítéséhez, és az oktatásban való alkalmazásához.

Rózsa Zsombor tíz éves oktatói, alkotói és rendezvényszervezői tevékenysége alatt több mint 1200 gyermeknek adta át a sakk szeretetét, és 166 különböző sakkversenyen ért el érmes helyezést. Az általa szervezett rendezvényeken közel 7000 gyermek vett részt. Rózsa Zsombor szervezte meg Szerbiában az első oktatásba beiktatott sakkfoglalkozást, jelenleg a palicsi általános iskolában tantárgyként tanítja a sakkot.

„Számomra ez a díj rendkívül jelentős, ugye ez a díj már közel 40 éves múltra tekint vissza, és úgy érzem ez egy óriási elismerése annak a több mint tíz éves tevékenységnek, amit itt a Vajdaságban folytatok, amelynek abszolút az a célja, hogy hogyan tudjuk a gyerekeknél az intellektuális szellemi képességeket serkenteni. Az elmúlt években ezt túlnyomórészt a sakkal próbáltam, de most már sakkal és programozással is. Ezek a tevékenységek nagyon jól hatnak a gyerekek gondolkodására.”

Dr. Bodrogvári Ferenc díjat minden évben olyan 40 évnél fiatalabb tehetségeknek ítéli oda Szabadka Város Képviselő-testülete, akik tetteikkel vagy alkotásaikkal hozzájárulnak a kulturális élet fejlődéséhez. Bunford Tivadar szerint kiemelt jelentőségű a fiatal tehetségek motiválása, különösen karrierük kezdetén.

„Már negyedik éve adom át ezt a díjat és azt látom, hogy mindenki utána szinte olyan, exponenciális vonal mentén szárnyalni kezd. Tehát ha festő volt, akkor még több maradandó és szép festményt készített el, vagy a zenei pályán ment tovább és nagyon jó eredményeket ért el. Tehát valamennyire követjük ezeknek a tehetségeknek az életútját, és ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy rakétát gyújtanánk még be, és segítenénk abba, hogy még nagyobb sikereket érjenek el az életük, reményeim szerint még a hosszabb felében.”

Az eseményt két fiatal zenei tehetség, Bíró Viola és Anastasija Stokin zongorajátéka tette ünnepélyesebbé. A díjátadón Dr. Bodrogvári Ferenc özvegye is részt vett, akinek a szervezők meglepetéssel kedveskedtek.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV