Ugrás a tartalomra
2018.11.12 - 18:41

Pelt Ilona válasza a Magyar Mozgalom Elnökségének

Tisztelt Magyar Mozgalom Elnöksége!

 

Ma is lelkendezve ünnepelem a Magyar Összefogás győzelmét, mert azt mutatja, hogy az összefogás erősebb a rombolásnál, a magyar-magyar elleni gyűlöletkeltés pedig nem sikeres, ahogyan azt az Önök mozgalma megtapasztalhatta a múlt vasárnapi nemzeti tanácsi választáson, amikor Gomboson a Pásztor István és a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás 168, a Magyar Mozgalom pedig 20 szavazatot kapott.

Ennek persze semmi köze a gombosi helyi közösségi választáshoz, de ha már belekeverték, hát válaszoltam.

Önök, tisztelt Magyar Mozgalom Elnöksége, személyesen és évtizedek óta ismernek engem. Jól mondják, hogy terepi ember vagyok.

Én is ismerem Önöket évtizedek óta, nem csak Önök engem. Tudom, hogy sose volt erősségük a terepi munka, ezért elárulok Önöknek néhány dolgot: a vajdasági magyar választópolgárok pontosan tudják, minek mi a tétje. Önök lekiskorúsítják a vajdasági magyar szavazót. Önök szerint a vajdasági magyar választópolgár mindig a haladókra fog szavazni, mert közel két éve a VMSZ azt képviselte, hogy szavazzanak a jelenlegi köztársasági elnökre. Ilyen fokú demagógiára még Önöktől sem számítottam. Azt már meg sem kérdezem, hogy talán az Önök által ,,legjobb választás” Jankovićra kellett volna szavazni? Azzal aztán sokra mentünk volna.

De most nem erről van szó, hanem a tegnap esti helyi közösségi választásról. A VMSZ-nek az előző összetételben hét képviselője volt és tegnap óta egy sincs. Sok oka van ennek, én, mint terepi ember fel tudnék sorolni néhányat, de egyik sem szolgálna magyarázatként, hanem csak ürügyként. Mégpedig azért, mert a nyugat-bácskai és azon belül gombosi VMSZ-es ügyintézés minden vonatkozásában támogatott engem a VMSZ elnöke, Pásztor István. A vesztett helyi közösségi választásért elsősorban nekünk, helyben kell átgondolni a dolgokat. Önök, tisztelt Magyar Mozgalom Elnöksége, ugyanolyan jól tudják, mint én, hogy a VMSZ-ben tiszteletben tartják a helyi szintű döntéshozatalt.

A gombosi helyzetértékelésre is sor fog kerülni. Emiatt aztán nem válaszoltam volna kárörvendő nyílt levelükre. Ami miatt mégis megteszem, annak oka: Önök nyílt levelükben lenézik a vajdasági magyar választót, a haladók prédájának állítják be, miközben múlt héten a magyar-magyar megmérettetésben Pásztor István mellett állva ugyanezek a választók jól elporolták magukat. Ugyanakkor engem hamis szavakkal védelmükbe vesznek. Ne tegyék! A gombosi helyi közösségi választás eredménye egy helyi közösség szintjén meghozott döntés volt. Nem a VMSZ-ről szólt, nem Pásztor Istvánról. Sajnálom, hogy mozgalmuk teljes elnöksége olyan, mint egy fordított Bodóné. Aki, mikor a bor árát kérik, mintha nem hallaná, másról beszél. Önök meg, tisztelt Magyar Mozgalom Elnöksége, akármiről van szó, csak ugyanarról tudnak beszélni. Ideje volna, ha az az egyvalami nem a VMSZ volna meg annak elnöke, hanem saját maguk. Söprögessenek otthon.

Tisztelettel,
Pelt Ilona
VMSZ elnökségi tag

Doroszló, 2018. november 12.

Többi hír