Ugrás a tartalomra

Pásztor: Jó hangulatú, előremutató megbeszélés

Pásztor: Jó hangulatú, előremutató megbeszélés

Zárt ajtók mögött zajlott a parlament épületében a politikai pártok közötti egyeztetés, amelyen 26 párt és tömörülés vett részt, hogy ismertesse a soron következő választások lebonyolításával kapcsolatos álláspontját.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében szintén jelen volt a pártközi megbeszélésen, ennek kapcsán közösségi oldalán számolt be:

„Jó hangulatú, tartalmas, bizakodásra alapot adó, közel négy órás beszélgetés volt. A kölcsönös tisztelet, a bizalomépítés szándéka hatotta át. Felüdülő volt, nem ehhez szoktunk a szerb belpolitikában." – adta közzé a pártelnök.

Kiemelte, a képviselőház elnökének, Ivica Dačićnak a vezetésével hamarosan sor kerül a folytatásra azzal a szándékkal, hogy őszig minden fontos kérdést megvitassanak a parlamenti többséget alkotók és az ellenzékiek.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen