Ugrás a tartalomra

Pásztor István a tartományi kormányról: A folytonosság előny

Pásztor István a tartományi kormányról: A folytonosság előny

 A VMSZ támogatta a vajdasági kormány megalakulását.

Pásztor István a tartományi kormány megalakulása kapcsán azt mondta: a folytonosság egyfajta előnyként élhető meg. A Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke szerint így nem kell időveszteséggel számolni a szavazópolgárok által megerősített rendszer további működésében. Hozzátette: a Vajdasági Magyar Szövetség támogatta a vajdasági kormány megalakulását, amelyben még több mozgástere lesz a pártnak. Fontosnak tartja, hogy a tartományi oktatási titkárság vezetését Szakállas Zsolt veheti át.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház (VMSZ): „Ami fontos, amit ki kell emelni a koalíciós tárgyalások eredményeként, ahogy megnőtt a Vajdasági Magyar Szövetség támogatottsága a tartományi választásokon megközelítőleg úgy fog növekedni a Vajdasági Magyar Szövetség szerepvállalása, mozgástere és lehetőségrendszere a kormány struktúráján belül. Nem titkárok személyében hanem titkárhelyettesek, illetve titkársegédek személyében. Emellett pedig az egészségügyben is és egyéb más szférákban is azt, amit fontosnak tartottunk, amit célként kitűztünk a tárgyalások vonatkozásában az úgy tűnik meg tud valósulni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen