Ugrás a tartalomra

Pásztor István is részt vett a magyar Országgyűlés alakuló ülésén

Pásztor István is részt vett a magyar Országgyűlés alakuló ülésén

 Részben a mi országgyűlésünk is - nyilatkozta stábunknak a VMSZ elnöke.

A VMSZ elnöke elmondta, a vajdasági magyarok számára fontos a korábbi évek nemzetpolitikájának folytonossága. Emlékeztetett, hogy az április 3-i választásokon több mint 60 ezer vajdasági magyar szavazópolgár vett részt levélszavazatok útján.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „A magyarországi Országgyűlés részben a mi országgyűlésünk is nemcsak azért mert mi is választottuk, hanem elsősorban azért, mert a nemzetpolitika alakítása és alakulása szempontjából fontos az, hogy az országgyűlés milyen politikai összetételű, illetve a mi számunkra fontos az, hogy az a nemzetpolitikai építkezés amelyik az elmúlt három ciklusban jellemezte nemcsak a parlament munkáját, hanem a kormányzat munkáját, az folytatódni tudjon. És ennek a megerősítése és megerősödése történik meg itt a mai nap folyamán az április 3-ai választást követően, amelyiken több, mint 60 ezer vajdasági magyar szavazópolgár vett részt levélszavazatok útján. Ez a ma alakult parlament egy olyan kétharmados Fidesz-KDNP-s többséget tud a soraiban, amelyik ennek az elmúlt ciklusokra jellemző nemzetpolitikának a folytonosságát tudja eredményezni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír