Ugrás a tartalomra

Pásztor István a népszámlálási eredményekről és az iskolai lövöldözésről

Pásztor István a népszámlálási eredményekről és az iskolai lövöldözésről

 A magyarság száma a Köztársasági Statisztikai Hivatal nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges eredményei szerint 184 ezer 442 Szerbiában. Ez azt jelenti, hogy 70 ezerrel csökkent a magyarság száma a 2011-es adatokhoz képest.

A magyarság az összlakosság 2,77 százalékát teszi ki az országban. A népszámlálási eredményekről és a belgrádi iskolai lövöldözésről is beszélt Pásztor István Közügyek című műsorunk felvételén. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, a megdöbbenés az, amely mindannyiunk lelkében eluralkodott a belgrádi tragédia kapcsán. A következtetések tükrében pedig meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amelyek abban segítenek, hogy ehhez hasonló soha többé ne forduljon elő - szögezte le Pásztor. A politikus a népszámlással kapcsolatban azt mondta, a magyarság csökkenésével kapcsolatos okokat két csoportra oszthatjuk.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Egyrészről, amit nem szabad elfelejteni az az, hogy a vajdasági magyar közösség egy elöregedő közösség. Ami azt jelenti, hogy a következmények, vagy a végelszámolás szempontjából az elhalálozásoknak a száma többszöröse a születések számának. Durván ez olyan egy a háromhoz, egy a négyhez. Ez egy 11 éves időszakban a 70 ezernek durván a felét teszi ki. A másik felét pedig az a jelenség okozta, ami a 2010-es éveket jellemezte. A munkanélküliség, a munkahely megszerzésének a nehézsége, a fizetésbefagyasztás, a munkába állásra vonatkozó stop. A stoppal kapcsolatban mindig akkor voltak nehézségek a feloldásra, amikor a mi embereinkről volt szó. Nagyon sok olyan közeg volt, ahol nem volt semmiféle munkaszerzési lehetőség, és ezzel párhuzamosan amiről világosan beszélni kell, az a nemzetegyesítés. A nemzetegyesítés teremtette meg kilenc évtized után azt a körülményt, azt az adottságot, azt a tényt, hogy magyarnak lenni a Vajdaságban nem hátrányt, hanem előnyt jelent.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV