Ugrás a tartalomra

Pásztor István marad a VMSZ élén

Pásztor István marad a VMSZ élén

 Újabb négy évig Pásztor István lesz a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke – erről döntött a párt a kishegyesi tisztújító Közgyűlésén. A politikust 2007 óta, ötödik alkalommal választották meg a párt élére.

A tisztújítón a 336 jelenlevő küldött közül 334-en szavaztak, ebből 330-an támogatták a VMSZ eddigi elnökét. Az elnök mellett a küldöttek megválasztották a Tanácsot is.

Arra készülünk, hogy az előttünk levő négy évet is talpon végigvigyük, és hogy a párt is és a közösség is legalább olyan kondícióban maradjon és legyen, mint most - hangzott el a VMSZ tisztújító közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Ez nem lesz egyszerű, mert azt gondolom, hogy ma sokkal összetettebb a világ, sokkal több veszély fenyeget sokkal több oldalról, mint az elmúlt 16 évben bármikor - mondta Pásztor István.

„Továbbra is az alapvető feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy minden Vajdaságban élő magyar identitásában megmaradva és megerősödve boldogulni tudjon a szülőföldjén. Ez volt az eddigi mozgatórugónk is, és ma is ez, és az elkövetkező időben is ez lesz a mozgatórugónk.”

Ehhez viszont a szülőföldnek is változnia kell - tette hozzá Pásztor István. A szülőföldnek vonzóbbá, elfogadhatóbbá, vállalhatóbbá kell, hogy váljon. A szülőföld meg kell, hogy változzon. Az utóbbi napok, hetek, hónapok, évek azt bizonyítják, hogy rengeteg korrigálni való van a szerb társadalomban - mondta a VMSZ elnöke.

„Mi méltányoljuk például azt, hogy minden iskolában ma rendőr van. De igazán azt szeretnénk, hogyha egyetlen egy iskolában sem kellene, hogy rendőr legyen. Azt gondoljuk, hogy erőteljes lépést kell tenni annak érdekében, hogy az ország, a lakosság, mindannyian kilépjünk a valóságshowk világából és belépjünk a realitások világába.”

Egészen biztos, hogy az előttünk levő négy évben nagyon sok választás lesz - mondta Pásztor. Van ebben a pillanatban egy forgatókönyv vagy egy logika, amely szerint többé-kevésbé fölsorolható, hogy mikor mi lesz, de ez általában nem így szokott lenni, ezeken túlmenően még egyéb más megmérettetések is szoktak rendkívüli módon becsúszni az évbe vagy a mindennapokba - fogalmazott a politikus.

„A Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is arra törekszik, hogy önállóan indulva a választásokon széles körű legitimitás birtokába jusson, és abból a pozícióból építsen partnerkapcsolatot azokkal, akik elfogadják, illetve akiknek a programjait a Vajdasági Magyar Szövetség el tudja fogadni.”

A Vajdasági Magyar Szövetség politikailag érett, felkészült, olyan tapasztalatnak, olyan fölgyülemlett tudásnak a birtokában van, amelyik képessé teszi arra, hogy a rá váró feladatokkal meg tudjon birkózni - mondta Pásztor István.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen