Ugrás a tartalomra

Pásztor István: A magyarországi ellenzék a „régi lemezt” vette elő

Külhoni magyar pártok és szervezetek vezetői kommentálták Szabó Tímea, a magyarországi Párbeszéd szervezet társelnökének kijelentését a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A magyar parlamentben a szervezet társelnöke kijelentette, nem lehet tudni, hová kerülnek a Magyarország által beszerzett maszkok, hozzátéve, hogy azt hallják, hogy a határon túli területeken is kapnak az emberek a Magyarországra érkezett védőfelszerelésből. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a nyilatkozattal kapcsolatban leszögezte, a szolidaritás a tettekben mutatkozik meg, és a magyar kormány bebizonyította, hogy lehet rá számítani. Rajtuk kívül a Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke is elítélte a Párbeszéd társelnökének kijelentését. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a műsorban úgy reagált a nyilatkozatra, hogy nem lepődtek meg, mert csak a "régi lemezt" játszotta le újra Szabó Tímea. Ismerjük a lemezt, ismerjük a lemezlejátszót; arra kellene rájönni a lemezforgatóknak, hogy a lemez össze van karistolva és hallgathatatlan már - fogalmazott.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Az az igazság, hogy az, ami engem leginkább meglepett ebben az egészben, az a szerecsenmosdatás, ami elkezdődött a kijelentést követően, és ami legalább ennyire meglepett, hogy a parlamentben ellenzéki térfélről nem volt senki, legalábbis én nem láttam, aki pártként is, vagy egyénként is elhatárolódott volna ettől a megnyilatkozástól. Döbbenetesnek és igazán ezt tartom fájdalmasnak.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír