Ugrás a tartalomra

Pásztor Bálint a migránsválságról és a választási törvény módosításáról

A Vajdasági Magyar Szövetség elégedett a Szerb Haladó Párttal kialakított együttműködéssel és szeretnék ezt a jövőben is folytatni - nyilatkozta az N1 Televíziónak Pásztor Bálint.

A VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője hozzátette, az említett együttműködés jó dolgokat eredményezett, nem csak a vajdasági magyar közösség számára, hanem a szerbiai politikai élet és a régió stabilitása szempontjából is. Leszögezte, a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolat jelenleg történelmi maximumon van. A beszélgetésben szó esett egyebek között a migránsválságról, továbbá a választási törvény módosításáról is. Pásztor Bálint a szavazással kapcsolatban leszögezte, a VMSZ önállóan vesz részt a politikai megmérettetésen köztársasági, tartományi és helyi szinten is. Arra a kérdésre, hogy milyen eredményt vár a voksoláson, a VMSZ frakcióvezetője azt mondta, reméli, hogy felhatalmazást kapnak majd arra, hogy önálló frakciót alakítsanak majd a köztársasági parlamentben.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét