Ugrás a tartalomra

Ősszel folytatódnak a gyorsvasút munkálatai

Ősszel folytatódnak a gyorsvasút munkálatai

Várhatóan július végén terelik át Röszkénél a Magyarországról érkező teherforgalmat a Szabadka–Szeged vasútvonalra, az építkezések miatt ugyanis a magyar és a szerb oldalon Kelebiánál már nem haladhatnak át a szerelvények. Ezt követően a Belgrád–Budapest gyorsvasút Újvidék és Szabadka, azaz a szerb–magyar határ szakaszán is megkezdődhet az építkezés – tudtuk meg Lálity Urbán Emesétől, az építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott minisztérium államtitkárától.

A Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezete többek között a Szabadka–Szeged vasútvonal témában tartott kerekasztal-beszélgetést. A projektum újdonságairól Kern Imre, Szabadka alpolgármestere beszélt. Lálity Urbán Emesét ennek kapcsán arról kérdeztük, hogy mi várható ezen a vasúti szakaszon, illetve a Belgrád–Budapest gyorsvasút építési munkálatai kapcsán.

– A migránsválság idején teljesen leállt a vasúti forgalom a Szabadka–Szeged vonalon, de a Szabadka–Kelebia–országhatár irányában naponta 5-6 szerelvény közlekedett még – emelte ki az államtitkár, utalva arra, hogy ezt a forgalmat szeretnék megőrizni abban az időszakban, amikor a Magyarországról érkező tehervonatokat a Szabadka–Szeged vonalra terelik majd át Röszkénél. Hozzátette: – Az első hónapokban nem lesz utasforgalom ezen az új szakaszon, így akár a teherforgalom növekedésével is számolni lehet, ha az igények megkövetelik. A magyar féltől érkezett információk szerint július végére tervezik a Szeged–Röszke kapcsolódás megoldását. Ekkor még dízelvontatású szerelvények haladnak majd az új vasúti szakaszon, ugyanis a magyar oldalon egyelőre nem készült el az elektromos vezérlés – mutatott rá. Várhatóan az utasszállítással kezdik majd alkalmazni az elektromos vezérlést, amire pedig az előrejelzések szerint jövő augusztusban kerül sor.

Miután teljesen felszabadul az Újvidék és a szerb–magyar határ közötti vasútvonal, megkezdődhetnek a munkálatok a gyorsvasút harmadik szakaszán is.

– Egyes önkormányzatok területén még tart a szükséges területek kisajátítása, s amint az befejeződik, megkezdődhetnek a munkálatok. A tervek szerint 33 hónap alatt, várhatóan 2024 év végére elkészül ez az egész 108 kilométeres szakasz is – tudtuk meg Lálity Urbán Emesétől.

Hozzáfűzte, a Szeged–Szabadka vonalon a vasútállomások épületeit sikerült felújítaniuk, már csak az utolsó simítások folynak, a szabadkai állomás épületének felújítása pedig a gyorsvasút munkálatainak keretében valósul meg.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott az is, hogy folynak a tárgyalások arról, hogy a határátlépést leegyszerűsítsék. Belügyminisztériumi szinten folynak megbeszélések arról, hogy a lehető leghatékonyabb és legkevesebb időt igénylő megoldást alkalmazzák majd a határátlépési ellenőrzések során mind a Szabadka–Szeged, mind a Belgrád–Budapest vonalon.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, MH
Többi hír