Ugrás a tartalomra

Népirtás vagy gaztett?

 

Pásztor Bálint: Srebrenica kérdését a sajtó tartja életben

Lapértesülések szerint elkészült a Srebrenicáról szóló parlamenti határozat szövege, amely az 1995 júliusában történteket nem minősíti népirtásnak, hanem gaztettnek. Sem a hatalmi sem az ellenzéki oldal nem tud e tervezet létezéséről így a határozattal kapcsolatos álláspontjukról kérdeztük őket.

A belgrádi Blic napilap közölte, hogy a határozattervezetet elsőként a Szerbiai Szocialista Pártnak és az ellenzéki Szerb Haladó Pártnak mutatják be. A napilap szerint készül a határozat második változata is, amelyet a Külügyminisztérium szakértői állítanak össze. A Blicnek nyilatkozó, magát megnevezni nem akaró személy szerint mindkét változat esetében az a legfontosabb, hogy azokat egyrészt a népirtás meghatározáshoz ragaszkodó pártok, másrészt pedig az enyhébb, a gaztett kifejezéshez ragaszkodó pártok is támogassák. A szöveg szerint Srebrenicán 1995-ben súlyos gaztetteket követtek el bosnyák nemzetiségűek ellen, amelyet a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság és a hágai nemzetközi törvényszék népirtásként határozott meg.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője lapunknak kijelentette, hogy ő is annyit tud a határozatról, amennyi a Blic napilapban megjelent. A témát illetően eddig semmilyen egyeztetésre nem került sor a képviselőházban, közölte Pásztor, a folytatásban pedig elmondta, hogy a VMSZ azt szeretné, ha a határozatban nevükön neveznék a történteket.

– Nem kétséges, hogy Srebrenicán népirtást követtek el, ezt mondja ki a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság ítélete is. Olyan szöveget biztosan nem támogatnánk, amely akár a legburkoltabb módon is megpróbálná relativizálni a 15 évvel ezelőtt elkövetett népirtás jelentőségét – szögezte le a VMSZ parlamenti képviselője, majd kérdésünkre, hogy pillanatnyilag milyen a hangulat a képviselőházban a Srebrenicáról szóló határozatot illetően, Pásztor kijelentette, hogy a témát a sajtó tartja életben. Semmilyen hivatalos egyeztetéseken, még a frakcióvezetői egyeztetéseken sem téma már hetek óta a határozat, számolt be Pásztor, valamint megállapította: nem tapasztalják, hogy a parlamentben bárki is komolyan foglalkozna ezzel a kérdéssel.

Pásztor Bálint szerint Belgrádban úgy próbálják meg beállítani, mintha a parlamentben íródna a határozat, de ez nem így van.

– Egyébként saját tapasztalatom szerint, amit a Blicben megírnak, az általában igaz szokott lenni. Ez nem azért van, mert ők olyan jól tudnak mindent, hanem mert a Blicnek szoktak tervszerűen kiszivárogtatni dolgokat. Így lehet ellenőrizni, hogy hogyan reagál a közvélemény, majd ennek a reakciónak a függvényében döntenek a következő lépésekről – tette hozzá.

Tóth Tamás, az Európai Szerbiáért képviselői csoport tagja szintén nem tud róla, hogy elkészült volna a határozat, de nem is cáfolta, mert mint lapunknak elmondta, tegnap nem járt az irodájában.

– Ezzel kapcsolatban ebben a pillanatban nem nyilatkoznék, először szeretném megvárni a határozat elkészültét, mert csak szövegének áttanulmányozása után nyilatkozhatok érdemben. Azt azonban leszögezném, hogy ha Szerbia továbbra is azt a jelet szeretné küldeni szomszédai, illetve Európa irányába, hogy nem ért egyet a múlt század kilencvenes éveinek politikájával, és egy polgári jogállamot szeretne kiépíteni, akkor mindenféleképpen szükség van egy ilyen határozat elfogadására – hangsúlyozta Tóth.

Aleksandra Jerkov, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga parlamenti képviselője kijelentette, hogy a Blicben lehozott szöveg számukra is újdonság volt, és a hatalmi koalíción belül sem került sor egyeztetésre. A VSZL szerint sokkal fontosabb követelni az igazság feltüntetését a határozatban, mintsem továbbra is a pártok közötti széleskörű egyetértésért küzdeni.

– A VSZL mindenféleképpen elítéli a Srebrenicán elkövetett népirtást. Állásfoglalásunk szerint a határozat szövegében ragaszkodni kell a népirtás kifejezéshez – szögezte le Jerkov.

Popović Judit, a Liberális Demokrata Párt képviselője szintén nem tud a határozat elkészültéről, a sajtóból viszont ő is értesült a hírről. Popović kifejtette, hogy ha a határozat szövege valóban úgy néz ki, mint ahogyan az a Blic napilapban olvasható, akkor az az LDP számára nem fogadható el.

– Pártunk számára nagyon fontos, hogy milyen kifejezéssel határozzák meg a Srebrenicán elkövetett bűntetteket. A terminus az, ami tulajdonképpen determinálja az egész szöveget. Tudjuk, hogy mi a népirtás, és tudjuk, hogy mi a közönséges bűncselekmény. Amikor 7 ezer embert csak azért lőnek le, mert egy bizonyos népcsoporthoz tartozik, akkor az nem lehet más, mint népirtás. Mi nem tudunk olyasmire szavazni, ami nem alkalmazza a megfelelő kifejezést. Már csak azért sem, mert a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság jogerős ítéletében is az áll, hogy Srebrenicán népirtást követtek el. Ha Szerbia Koszovóval kapcsolatban bizonyos dolgokat kér ugyanettől a bíróságtól, amiből következik, hogy része a nemzetközi jogrendszernek, akkor el kell ismernie ennek a bíróságnak az ítéleteit. Ezzel a kérdéssel nem szabad játszani, az áldozatoknak meg kell adni a kellő tiszteletet – összegezte az LDP képviselője.

Az SZHP-nek eddig a pillanatig szintén nem mutatta be senki a Srebrenicáról szóló határozatot, számolt be Gojko Radić, a párt képviselője, aki a pártnak a határozattal kapcsolatban kifejtett állásfoglalásáról nem akart nyilatkozni, mert – mint mondta – komoly pártként nem elmélkednek egy nem létező dokumentumról.

Slavica Đukić-Dejanović, a Szerbiai Képviselőház elnöke a B92 RTV-nek szerda este kijelentette, hogy a Srebrenicáról szóló határozat még nem készült el, és senki sem tudja, hogyan fog kinézni a végleges formája. A parlament elnöke szerint sokkal előnyösebb lenne, ha a szövegben nem az elkövetett tettek besorolására törekednének, hanem megállapítanák, hogy Srebrenicán valóban megtörtént a gaztett. Így a legtöbb képviselő számára elfogadható lenne a határozat, állította Đukić-Dejanović.

A Szerbiai Demokrata Párt nevében Vojislav Koštunica tegnap közleményben a következőket hangsúlyozta: „Mi vagyunk az egyetlen nép, amely ellen népirtást követtek el, és amelynek parlamentje erőszakkal megpróbálja kihirdetni, hogy népirtást követett el. Az egyetlen jó megoldás az, ha a boszniai Szerb Köztársasággal közösen elfogadunk egy határozatot, amelyben az összes háborús gaztettet elítéljük”.

Pesevszki Evelyn

Többi hír