Ugrás a tartalomra

Nem versenytársak

 

Megindult a párbeszéd a vajdasági magyar civil- és politikai szféra között

A Vajdasági Magyar Civil Szövetség szervezésében szombaton került sor Szabadkán arra a tanácskozásra, ahol a civil szervezetek pénzelésének módjáról, lehetőségeiről és megreformálásáról esett szó. A mintegy négy órás fórumon a civil és politikai szféra -- a szövetség által megírt vitaindító alapján, melyben összegezték a civil szövetség pénzelési nehézségeit -- megpróbálta felfedni a problémák gyökerét, és javaslatokat tenni arra vonatkozóan, hogy a jövőben milyen módon lesz lehetséges a támogatások megszerzése.

Pásztor István, a VMSZ pártelnöke a vitaindító szövegre reagálva elmondta, hogy a politikának valóban nincs koncepciója a civil szférát illetően, de ez nem is feladatuk, mert a civileknek önkezdeményezőknek kell lenniük, s ne a politika határozza meg, mit kell csinálniuk. Ugyanakkor kiemelte, hogy csak akkor van sikeres magyar közösség, ha a civil szféra is sikeres.

– Egy magyar civil szervezet attól magyar, hogy alapítói és működtetői magyarok, tevékenységük kedvezményezettje pedig a magyar közösség. Ez vonatkozik ránk is, politikusokra, s ez a közös pont. Természetes, hogy nem kaphatunk olyan helyről támogatást, ahol nem a mi érdekeinket képviselik, ezért kell összefognunk, s annyi helyet kiszorítani magunknak, amennyit képesek vagyunk elbírni. Nincs rá kapacitásunk, hogy egy területen belül több civil szervezetet is fenntartsunk, ezért meg kell határozni, mit kell fejleszteni és mi az, amire nem kell több pénzt, energiát fordítani. A támogatások egyre kisebbek, ezért a hazai forrásokból kell fenntartani a civil szférát, s ehhez politikai jelenlét is kell, viszont nagyon fontos, hogy a civilek egymás között is párbeszédet folytassanak – mondta Pásztor.

Sztojanovity Livia

Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét