Ugrás a tartalomra

Nem lehetünk idegenek saját városunkban

Pásztor István: A VMSZ része lesz a parlamenti többségnek, a kormányban pedig államtitkári szinten vállal szerepet
Pásztor István: A VMSZ része lesz a parlamenti többségnek, a kormányban pedig államtitkári szinten vállal szerepet

Az új kormány összetételével kapcsolatosan egyeztetett pénteken Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel. A tárgyalások után a VMSZ elnöke a sajtónak elmondta, hogy a tárgyalás során abban egyeztek meg, hogy a VMSZ 5 képviselővel tagja lesz a parlamenti többségnek, és várhatóan a korábbi felállásban folytatja majd a megkezdett munkát, ami azt jelentené, hogy a kisebbségi magyar párt soraiból kerül ki a köztársasági képviselőház egyik alelnöke, a végrehajtó hatalomban pedig, reményeik szerint, továbbra is hét államtitkárral képviseltetik majd magukat.

– Ez egy örömteli nap a mi számunkra, és az én számomra is mindenképpen, mert egy hosszú, feszültségekkel terhes időn vagyunk túl, ugyanis április 3-án voltak a választások, és csak most jutottunk közelebb a parlament megalakulásához – mutatott rá Pásztor István, majd hozzátette: – A mai beszélgetés semmi rendkívülit nem hozott a VMSZ szerepvállalását illetően, sőt a legkevesebb időt töltöttük ezzel a témával, mert azt a választások előtt elvben már végigbeszéltük. Ami egészen biztos, a Vajdasági Magyar Szövetség a Szerb Haladó Párttal és a partnereivel a parlamenti többség része lesz. Ami pedig a kormánnyal kapcsolatos részeleteket illeti, csak érintőlegesen hoztuk szóba, ugyanis a parlament megalakulását követően kerül sor ezekre a beszélgetésekre. Része kívánunk lenni a kormánynak, a végrehajtó hatalomnak, államtitkári szinten. Továbbra sem véljük úgy, hogy nekünk miniszteri pozícióban kellene gondolkodni. Ilyen jellegű felajánlás nem is volt, ezek ismert álláspontjai a Vajdasági Magyar Szövetségnek – mutatott rá a párt elnöke.

A VMSZ elnöke hozzátette, elvben megállapodtak abban is, hogy a párt továbbra is hét államtitkárral venne részt a kormány munkájában, mégpedig ugyanazokban a minisztériumokban, mint eddig, ugyanis ezek a területek kiemelkedően fontosak a vajdasági magyarság számára.

– Voltak találgatások az elmúlt hetekben a parlamenti elnök pozíciójával kapcsolatban. Kovács Elvira személye került említésre a sajtóban. Abban maradtunk, hogy biztosan lesz a Vajdasági Magyar Szövetségnek alelnöke, és reményeink szerint az Kovács Elvira fog lenni – mondta.

A koalíciós együttműködés mellett a Vajdasági Magyar Szövetség küldöttsége (Pásztor Istvánt ugyanis elkísérte Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti frakciójának vezetője és Kovács Elvira parlamenti képviselő) tárgyalt a politikai kihívásokról és az ország előtt álló nagy feladatokról. Felhívta a köztársasági elnök figyelmét azokra a nehézségekre is, amelyekkel szembesülnek a szerb–magyar határ mellett élők a migrációs nyomás miatt.

– Ez olyan probléma, amiben nem hagyhatja az állam magára a polgárokat. Az államnak a polgárok oldalára kell helyezkednie, a migránsokkal szemben. Meg kell tenni mindent, hogy a határ menti térségek felszabaduljanak a migrációs nyomás alól, aminek ki vannak téve. Nem válhat gyakorlattá, hogy akinek eszébe jut, sátrat emel a kék szökőkút mellett Szabadkán, nem lehetséges, hogy a saját városunkban mi érezzük idegennek magunkat, mert olyan mértékben uralják a teret és a mindennapokat, mint ahogyan teszik. Egészen biztos, hogy meg kell zabolázni a taxisokat, és meg kell zabolázni azokat a vállalkozókat, akik a haszonszerzés érdekében még talán a jogszerűségnek a túlsó oldalára is hajlandóak átmenni – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Pásztor elmondta, beszéltek az ország szuverenitásának fontosságáról is. Kiemelték, az államfő számíthat a VMSZ politikai és egyéb támogatására minden olyan témában, amelynek célja Szerbia szuverenitásának megőrzése.

– A szuverenitás feláldozása azt jelentené, hogy mindenünket feláldoztunk. Nincs az a nyomásgyakorlás, aminek engedni kell. Úgy gondoljuk, hogy az a szankciós politika, amit az Európai Unió bevezetett, saját magának a térdenlövése. Mindinkább világossá válik az, hogy nekünk nem szabad belemenni az őrületbe. Ezt a jelenlegi nyomást nekünk ki kell bírnunk, mert ahogy telik-múlik az idő, az értelem mindinkább eluralja a közbeszédet, és vissza fog rendeződni a rendes kerékvágásba. A háborút meg kell fékezni, de ezt nem lehet úgy megtenni, hogy szankciót vezetnek be Oroszországgal szemben, és fegyvert szállítanak Ukrajnának – hangsúlyozta Pásztor.

A kormányalakítási egyeztetések csütörtökön kezdődtek meg. Az egyeztető tárgyalások másnapján a VMSZ küldöttsége mellett Aleksandar Vučić fogadta Milica Đurđević Stamenkovski – Eskütevők Szerb Pártját, valamint Boško Obradović – Dveri Szerb Mozgalom – POKS – Miloš Parandilović – Patrióta Blokk a Szerbiai Királyság megújhodásáért listák képviselőit is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, MH
Többi hír