Ugrás a tartalomra

Ne „csomagban” gondolkodjanak!

Kovács Elvira: Elhibázott az a brüsszeli hozzáállás, mely egyként kezeli az összes nyugat-balkáni államot
Ne „csomagban” gondolkodjanak!

Szerbia megfelelő példája a nemzeti közösségek jogai érvényesítésének, ami a választási törvény alapján is tetten érhető: a kisebbségi listákra a természetes küszöb vonatkozik, ami azt jelenti, hogy egy mandátum megszerzéséhez tíz–húszezer szavazat szükséges, attól függően, hogy mekkora az adott voksoláson a részvételi arány – számolt be Volkmar Kleinnak, a német Bundestag CDU/CSU (Kereszténydemokrata Unió és Bajor Keresztényszociális Unió) képviselőcsoportja tagjának hivatalos belgrádi látogatása során Kovács Elvira, a szerbiai parlament alelnöke és az európai integrációs parlamenti testület vezetője. Mint mondta, ő a magyar kisebbséget képviseli a szerb törvényhozásban. Az országban több mint húsz nemzeti közösség él. Kovács tájékoztatta német vendégét az április 3-án megtartott általános választások eredményeiről is, továbbá arról, miben változott az országban a politikai helyzet a rendkívüli parlamenti választást és az elnökválasztást követően.

Kovács kitért az európai integrációk kérdéskörére is. Közölte a német képviselővel, hogy az európai uniós csatlakozás továbbra is Szerbia külpolitikai prioritásának számít, de jó lenne, ha ebben a folyamatban maga az Unió is több pozitív jelzést adna az országnak. Rámutatott arra, hogy a nyugat-balkáni államokat nem kellene egyetlen „csomagként” értelmeznie Brüsszelnek, s arra törekedni, hogy valamennyi állam egy adott pillanatban léphessen csak be az EU-ba, mert ezeknek az országoknak a felkészültsége nem egyforma, nem ugyanott tartanak, ami a feltételek teljesítését, a reformok végrehajtását illeti.

A megbeszélés során egyetértettek abban, hogy a regionális együttműködésnek kiemelkedő jelentősége van a béke és a stabilitás megőrzése szempontjából, de az európai integrációs folyamat sikere szemszögéből is. Klein véleményének adott hangot, hogy nemcsak az uniós államokkal kialakított kooperáció a lényeges ebben a folyamatban, hanem a csatlakozni kívánó országok közötti bilaterális és multilaterális kapcsolatok építése is. Ebből a szempontból a Nyitott Balkán kezdeményezés rendkívül lényeges, s szoros kapcsolatban áll a még korábban elindított berlini folyamattal, melyet Angela Merkel előző német kancellár hívott életre a regionális kapcsolatok rendezése érdekében, állapította meg Klein.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, v-ár
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok