Ugrás a tartalomra

Minden marad a régiben

Az egészségbiztosítást továbbra is csak a földműves család egyik tagjának kell fizetnieA köztársasági parlamentben ma megszavazott egészségbiztosítási törvény értelmében a mezőgazdasággal foglalkozók esetében továbbra is csak azok fizetik ezt a kötelezettséget, akik kizárólag ezzel foglalkoznak, és az nem vonatkozik a parasztgazdaság minden tagjára, ahogy az eredetileg a törvényjavaslatban szerepelt. Köszönhető ez a Vajdasági Magyar Szövetség által beterjesztett módosítási indítványnak.

Fremond Árpád, köztársasági képviselő szavai szerint ennek a módosítási javaslatnak az volt a lényege, hogy maradjon meg a régi rendszer, ami a földművesek egészségügyi biztosítását illeti, valamint, hogy ne kerüljenek át a nyugdíjbiztosításról szóló törvényből a rendelkezések az egészségügyi biztosításról szóló törvénybe:

- Ez azt jelenti, hogy a földműves családok esetében továbbra is csak egy családtagnak kell fizetnie az egészségügyi biztosítást és ennek alapján az egész család, vagyis a házastárs és a földdel nem rendelkező munkanélküli gyerek is jogosult az egészségügyi ellátásra. Következő lépésként követelnünk kell a nyugdíjbiztosításról szóló törvénynek a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó rendelkezései módosítását. Azon kell dolgoznunk az elkövetkező időszakban is, hogy minél egyszerűbb és zökkenőmentesebb legyen a mezőgazdasági termelők egészségügyi- és a nyugdíjbiztosítása is – szögezte Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.

Vajdaság Ma

Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét