Ugrás a tartalomra

„Március 15-e, a szabadság, a tavasz és az élet ünnepe”

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség a korábbi évekhez hasonlóan idén is Szabadkán, a Népkör Magyar Művelődési Központban tartotta meg március 15-ei központi ünnepségét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével: dr. Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrási minisztere, Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, Korsós Tamás, a szabadkai magyar főkonzulátus főkonzulja, Pásztor István, a VMSZ elnöke, Egeresi Sándor, a VMSZ elnökségének tagja, a Tartományi Képviselőház elnöke. Kossuth Lajos mellszobrának ünnepélyes megkoszorúzása és a Himnusz közös eléneklése után Fischer Jenő, lapunk munkatársa a magyar sajtó napja alkalmából Dévavári Zoltántól, a VMSZ alelnökétől átvette a Dévavári család által alapított Napleány-díjat. A díjazott munkásságát, eddigi életművét Dévavári Zoltán méltatta.

– Fényt, világosságot – ez volt a Napleány álma, küldetése és hitvallása. Ebben a szellemiségben kereste társát az elmúlt kilenc esztendőben. Kereste az igaz embert, akit nem feszélyeznek az értelmetlenség és a gyávaság tekintetei. Az embert, akinek az igazságtevés nem kenyérkeresete, de missziója. Akinek a lelkiismerete hangosabban parancsol a tiltakozásnál. Ha sokszor sötétnek is tűnik utunk, nehéznek a gond, a teher, a felelősség és a döntéshozatal súlya terhel bennünket, ha kihajlunk a némaságból és fájni kezdenek a becsukott ajtók, nézzünk fel az égre és lássuk meg a magasban világító fényt: a magyar kultúrát. A Napleány álma teljesült. Teljesítette alapító atyjának a halálos ágya mellett tett ígéretét: fényt, világosságot és életjelet adott. Bizonyossággal állíthatjuk, hogy napilapunk rendszeres olvasói bizonyosan felfigyeltek arra, hogy nagy rendszerességgel olyan belpolitikai tartalmú cikkek kerülnek szemünk elé, amelyeket nevezhetünk esetleg belpolitikai összefoglalónak is, de amelyek ennél sokkal mélyebbre mutatnak. Értelmezhetjük őket a hazai romlottság hátterének megvilágításaként. Ritka a Fischer Jenőhöz hasonló publicista, aki hozzá hasonlóan vagy azon melegében, vagy később új ismeretek birtokában, a szenzációhajhászást mellőzve elemzi, hogy miért gyilkolták meg az ország államfőjét, kormányfőjét, belügyminiszterét, hadügyminiszterét – fogalmazott egyebek mellett a díjazott méltatása során Dévavári Zoltán.

Fischer Jenő megilletődötten vette át a díjat és csak ennyit tudott mondani köszönete jelélül: „Igyekszem, hogy ne okozzak csalódást.”

A rendezvény folytatásában dr. Réthelyi Miklós Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspöknek, az újvidéki Hitélet szerkesztőjének kiemelkedő újságírói tevékenységéért átadta a Táncsics Mihály-díjat. A miniszter úr nevében Némedi Imre méltatta a díjazottat.

– Huzsvár László a nagybecskereki püspökség első megyéspüspöke, akit II. János Pál pápa nevezett ki 1988. január 7-én. Első feladataként átszervezte a püspökség esperes kerületeit és véglegesítette a plébániák számát. Újjá szervezte a papi tanácsot, közzétette az egyházközségek szabályzatáról és ügyrendjéről szóló rendelkezést, valamint megejtette hivatala átalakítását. Nyolc új templomot épített és szentelt fel. Nagy mértékben előmozdította az egyházmegye lelki életét, hitelesen képviselte híveit és a vajdasági magyarságot a világegyház, a kulturális, társadalmi, politikai intézmények előtt. Hősiesen építette és őrizte a krisztusi lelkületet a magyar, a horvát és a német hívekben. 1963 októberében útjára indította a Hitélet hitbuzgalmi folyóiratot, amely 1988-ig kis formátumú füzetként nyújtott havonta igényes lelki táplálékot a katolikus családoknak – hallhattuk dr. Réthelyi Miklós méltatását Némedi Imre tolmácsolásában.

Ezt követően dr. Réthelyi Miklós mondta el alkalmi beszédét jeles nemzeti ünnepünk évfordulója alkalmából.

– Az 1848/49-es események történetét lapozgatva elgondolkodtam azon, hogy ami most történik a politikában, abból 160 év múlva vajon mi kerül be a történelemkönyvekbe. Gondolkodjunk el: az elmúlt évtizedből vajon mit jegyez fel az utókor. Könnyen lehet, hogy vajmi keveset, valószínű, hogy mindazzal szemben, amivel ma van tele a sajtó, utódaink érdektelenek lesznek. Egyben azonban biztos vagyok: az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényre biztosan emlékezni fognak. Ez a törvény fordulópont. A XXI. századi magyar történelem fényes lapjain fog szerepelni. Egy kilencven éve húzódó problémára tett pontot, méghozzá békésen és jövőbe mutató módon. Hiszen békében kívánunk élni a szomszédos országokkal, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartanánk számon határon túli nemzettársainkat. 2012. március 15-e Szabadkán nemcsak a 164 évvel ezelőtti forradalomra történő emlékezés, hanem az állampolgársági eskü kimondása és ezzel a magyar állampolgárság felvétele, vagy sokak számára visszavétele. Sokunk számára marad emlékezetes ez a nap. Elmondhatom, hogy feleségemnek, munkatársaimnak és saját magamnak mélyen megható élmény volt jelen lenni és együtt ünnepelni azokkal, akikkel közös a nyelvünk, nemzeti kultúránk. Örömmel tölt el, hogy annak a kormánynak lehetek a nemzeti erőforrási minisztere, amelyik ezt a törvényt kezdeményezte. Onnantól, hogy Önök magyar állampolgárok lettek, főleg az általam vezetett minisztériummal fognak találkozni. Március 15. a szabadság, a tavasz és az élet ünnepe. Isten áldását kívánom a küzdelemhez és mi, magyarországiak, is küzdeni fogunk erőnkhöz mérten és remélem, hogy gyakran erőnket meghaladó mértékben fogunk küzdeni – hangsúlyozta dr. Réthelyi Miklós.

Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke alkalmi beszédében a forradalom nagyjait méltatta, de egyben a május 6-i választásokról is szót ejtett.

– Ünneplőbe öltözve, emelkedettségtől picit ellágyulva ma itt azért jöttünk össze, hogy a márciusi ifjakra, a Tizenkét pontra, a forradalomra és szabadságharcra, a szárnyalásra és csalódásra, a győzelmekre és vereségekre, a bizakodásra és elveszettségre, a csodára és az újrakezdésre, a nemzeti feltámadásra emlékezzünk. Történelmünk soha nem halványuló, a mindenkori képzeletbeli égboltot áthasító, önmaga után kitörölhetetlen nyomot hagyó, történelemmé nemesedett, üstökösszerű pillanatokat ünnepeljük.

De azért is vagyunk együtt, hogy az együttlétből, az emlékezésből és ünneplésből erőt merítsünk, erősítsük a bizakodás kitapinthatóan létező érzését. A bizakodást, amely megalapozott. Azért megalapozott, mert értéken, európai, polgári, keresztény értéken nyugvó elképzelésekre, azok megvalósulásán alapul, a megvalósuláshoz vezető munkára, határozottságra, elszántságra, kockázatvállalásra támaszkodik.

A mögöttünk és előttünk álló pár napban több mint negyven, általunk is lakott vajdasági településen emlékeztünk, illetve emlékezünk az 1848-as forradalom kitörésének, a szent március 15-ének a 164. évfordulójára.
Köztudomású, május 6-án általános választások lesznek. Országos és tartományi parlamenti és önkormányzati választások. Felkészültünk rájuk.

Ma, nemzeti ünnepünkön, itt és most indítjuk a választási kampányunkat!

A Vajdasági Magyar Szövetség számára a kampány a találkozások újabb örömteli lehetősége. Lehetőség arra, hogy közösen emlékezhessünk az elmúlt négy év nagy csatáira. A sikerekre és bukásokra, a megvalósult elképzelésekre és a kibicsaklott próbálkozásokra, amiknek, alkalomadtán, újra nekik kell rugaszkodnunk, a teljes sikerekre és a vállalt kompromisszumokra, amiken tovább kell dolgoznunk. A kitartásunkra, a hitelességet biztosító elvszerűségre, amivel tekintélyt vívtunk ki magunknak. Hosszan sorolhatók az emlékezetes ügyek. Annyi volt, a régebbiek talán már feledésbe is merülnek az újabb csaták emlékének frissebbsége miatt.

Említsünk csak néhányat, talán a legemlékezetesebbeket: a bírósági rendszer átalakítása, a NIS privatizációjából származó bevételek sorsa, a költségvetési törvények ügye, a mindenkori hét százalék, a három heted kimerítő, újra visszatérő csatái, a folyamatos egyezkedések és a kapott, majd szertefoszló ígéretek, a vajdasági Statútum és hatásköri törvény ügye, a források és hatáskörök összefonódottsága, a közvagyon, a vasút, közút és csatornahálózat kérdése.

A partnereink folyamatos törekvése, hogy relativizáljanak bennünket, majd újbóli rádöbbenésük arra, hogy nélkülünk nincs parlamenti többség. Afölötti értetlenkedésük, hogy elvárjuk a megbeszéltek betartását. A nemzeti tanácsokról szóló törvény kérdése, a választói névjegyzékért vállalt csata, a Magyar Összefogás létrehozása, a háromnegyedes választási eredmény, a hatáskörök birtokba vétele, a prüszkölés és acsarkodás amit ezzel kiváltunk. A vagyon-visszaszármaztatás és rehabilitáció, a kollektív bűnösség ötletének újbóli, mindenkit meglepő felbukkanása. Szabadka és Zenta fájdalmas, velőbe hasító esete, az abból a helyzetből való felállás erőfeszítése. De a sok bevégzett beruházás is. Utak, utcák, járdák, víz- és csatornavezetékek, iskolák, egészségházak, templomok, színházak, közösségi házak, ipari parkok. Több mint 100 millió euró értéknek megfelelő, általunk generált, közösségi építkezést szolgáló elképzelés. És önkormányzataink teljesítménye is, amit a folyamatos forráshiány mellett is produkálni kellett, hogy a kommunális és más, önkormányzati rendszer működhessen, fejlődhessen.

Hol lehetnénk, ha minden nekünk járó pénzt megkaptunk volna, ha Belgrád nem foszt ki folyamatosan bennünket!? És hol lehetnénk, ha a hágai bűnösöket hamarabb kiszolgáltatják – mindannyian gyanítjuk, tudták, hol vannak –, a koszovói kérdéssel való szembesülés bátrabb és őszinte lett volna, ha a tagjelölti státus megszerzése a miloševići éra után nem közel tizenkét évig, a vízummentesség megszerzése pedig nem közel kilenc évig tartott volna.

Hol lennénk ma, ha vonzottuk volna a tőkét és nem riasztottuk volna, ha a privatizálókat meg tudjuk válogatni és becsülni, ha a privatizáció nem az átverésen alapult volna, aminek a gazdaság lepusztulása, a szociális ellehetetlenülésünk lett a vége!? Ha a mezőgazdasági politika nem a hazugságon, kiszámíthatatlanságon, bizonytalanságon és átverésen alapul!?
Az előttünk álló kampányban, a találkozás pillanataiban ezekre a dolgokra kívánunk visszatérni.

Vajdaságért – egy normális Szerbiában!

Ez a választási szlogenünk. Sokan felkapják majd a fejüket, kicsit túlzónak tartva, irritálónak. Sérti majd a fülüket, a normális, mintha azt sulykolnánk, hogy nem normális – mondják majd aggodalmaskodva.
Miért, talán az? Talán normális? Nem! Látjuk, hogy nem az. Számunkra nem eléggé az.
Ezt is és a választási programunk tervezetét is az elmúlt hetekben végigbeszéltük több száz civil szervezet vezetőjével, értelmiségivel, történelmi egyházaink képviselőivel, püspökeivel. Nagyon hasznosak voltak a beszélgetések. Több mint ötszáz, közösségileg elkötelezett beszélgető partnerünk volt, a konzultációknak köszönve új szempontokkal és részletekkel gazdagodtunk. Megjegyeztük, beépítettük őket.

Lépnünk kell! Közösen! Jogunk és felelősségünk – bármily kicsik is vagyunk –, kimondani, szerintünk hogyan, miként és merre kell, lehet haladnunk.

Ez az európai értékek, a vajdasági és a vajdasági magyar közösségi érdekek képviselete mellett elkötelezett program. Kisebbségi, magyar, regionális és polgári. Tevékenységünk jövőbeli politikai alapjaként értendő az eddig képviseltek folytatása. Ennek a programnak a megvalósítására készülünk, ehhez kérjük a támogatást, a bizalmat.

Azt reméljük, a választások megerősítik pillanatnyi pozíciónkat a szerbiai politizálás minden szintjén. Százezer szavazó bizalmát szeretnénk elérni. Töretlenül kisebbségi, magyar pártként hisszük, a polgári és regionális érdekek képviselete, a hitelesség, a nem magyarok számára is versenyképes, választható opcióvá tett bennünket.

Az alkalmi beszédeket követően a rendezvény vendégei az Újvidéki Színház magyar társulata színművészeinek előadásában a Kikelet hava című alkalmi előadást tekinthették meg.

Magyar Szó

Többi hír