Ugrás a tartalomra

Hármas jubileum jegyében ünnepelnek

Falunapok és templombúcsú Tordán
Falunapok és templombúcsú Tordán

Torda több jubileumot is ünnepel az idén. A török hódoltság után a falu újratelepítése 225 évvel ezelőtt fejeződött be. 1776 és 1798 között mintegy százhúsz Szeged, Szentes és Csongrád környéki dohánytermesztő család költözött a településre, és Torda 1798-ban hivatalosan is megkapta szerződéses nevét.

Az idén a Falunapok rendezvénysorozat is kerek évfordulós, negyvenedik alkalommal szervezik meg. Először 1983-ban került rá sor, amikor átadták az új Művelődési Otthont. A tordaiak számára az ünnepnek nemcsak ünnepnek kell lennie, hanem valamilyen eredményt is fel kell mutatni ilyenkor, vallja Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke. Az idén két új objektumot adtak át rendeltetésének ez alkalomból.

Az egyik a helyi, illetve a községi Önkéntes Tűzoltó-egyesület új, központi irodája. A régi községházán alakították ki, olyan helyiségben, amit eddig nem használtak ki. A helyi közösségben szeretnék ezt az épületet is funkcionálissá tenni.

A másik objektum a falu első szabadtéri kemencéje, ami nemcsak kemence, hanem sütöde is lesz, egy nyitott terasszal kibővítve. Dobai János ezzel kapcsolatban elmondta, hisznek abban, hogy ez rengeteg új lehetőséget ad majd a falu számára.

– A kemence egy olyan létesítménye lesz a falunak, amit bárki használhat különböző rendezvények lebonyolítására. Mindkét objektum kialakítását a helyi közösség finanszírozta, de a civil szervezetek is hozzájárultak, elsősorban munkájukkal. Fontos kiemelnem, hogy a falu kemencéjénél rengeteg segítséget, hasznos tanácsokat kaptunk Balázs Józseftől, aki Balázs Katalinnak, a környékünkön tartózkodó Petőfi-ösztöndíjasnak a férje; neki ez a szakterülete – mondta Dobai János.

Tordán az első templom és az iskola 1803-ban épült fel, tehát már 220 éve folyik a faluban egyházi élet és oktatás. Az 1848/49-es szabadságharc idején egy tűzvészben mindkét építmény megsemmisült, a faluval együtt. Néhány évvel később az elmenekült helybeliek hazatértek azzal a céllal, hogy újjáépítsék Tordát. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett plébániatemplom felépítését gróf Pejácsevich Péter rendelte el. A munkálatok a feljegyzések szerint 1846 júniusában kezdődtek és 1848 decemberében fejeződtek be. Az új templomot a tordai születésű Mihailovics József akkori püspöki titkár szentelte fel.

Ft. Masa Tamás tordai plébános elmondta, hogy a télen 280 házban végezték el a szentelést, és becslései szerint a katolikus hívek száma ötszáz és hatszáz között mozog Tordán. Hozzátette, hogy az idén már három-négy keresztelőt tartottak, és legalább négy esküvő lesz a templomban. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett plébániatemplom az idén ünnepli fennállásának 175. évét, és erről is a Falunapok keretében emlékeznek meg.

– Egy szerény ünnepi misével és alkalmi műsorral fogunk a jubileumról megemlékezni – számolt be ft. Masa Tamás atya.
A helybeliek szívében különleges helyet foglal el a falunap és a templombúcsú ünnepe, mert családi ünnep is ez, ilyenkor ugyanis az elszármazottak is hazatérnek, és együtt van a család, együtt van a rokonság. Hosszas készülődés előzi meg a vasárnapi vendégfogadást.

– Mi búcsú előtt mindig szépítjük a házunk környékét, és készülünk a vendégek fogadására. Süteményekkel és ebéddel várjuk a hozzánk érkezőket. A sülteket már szombaton elkészítjük, hogy vasárnap csak a vendégek kiszolgálásával foglalkozzunk – hallottuk Kiss Kornélia helybeli lakostól.

– Mindig olyasmivel készülök, amiről tudom, hogy a gyermekeim nagyon szeretik. Nekik szoktam ilyenkor kedvezni – hallottuk Farkas Évától.

Diszkóest és horgászverseny

A falunapi rendezvénysorozatra, amelyet május 12-e és 16-a között tartanak meg, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Május 12-én, pénteken diszkóestet szerveznek az Ifjúsági Otthonban. Május 13-án, szombaton tartják meg a központi rendezvényt. Lesz horgászverseny a halastavon, 10 órai kezdettel ünnepi szentmise a templom felépítésének 175. évfordulója alkalmából, ezt követően koszorúzás az emlékkeresztnél, az emlékműnél és az emléktábláknál, megnyitják a tűzoltók irodáját, és átadják rendeltetésének a falu kemencéjét. 13 órakor kezdődik a falunapsorozat ünnepélyes megnyitója a sportpályán, de lesz még csirkepaprikás-főző verseny és művelődési műsor is. A szabadtéri színpadon fellép Palatinus Ervin és társai, valamint Klaudia és társa. 19:30-kor Gúth Emília, 20 órakor a 3+2 együttes nagykoncentjére várják az érdeklődőket a Sportközpontban. 22 órakor a tűzijátékot követően a muzslyai Objektion zenekar koncertezik. Szombaton és vasárnap egész napos kirakodóvásár és vidámpark áll majd a gyermekek rendelkezésre. Május 16-án, kedden 9 órakor kezdődik a búcsúi szentmise, és egyben ezzel zárul a program.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Vidács Hajnalka