Ugrás a tartalomra

Fremond Árpád: Növelni kellene a mezőgazdasági termelők támogatását

Fremond Árpád: Növelni kellene a mezőgazdasági termelők támogatását

 Támogatja a gabonakereskedelmi egyezményről szóló törvénytervezetet a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakciója - mondta mai felszólalásában Fremond Árpád.

A VMSZ köztársasági parlamenti képviselője szerint a mezőgazdaság minden tekintetben prioritást élvez pártja programjában. A gabonakereskedelmi egyezményhez való csatlakozással Szerbia tagja lesz a nemzetközi gabonaszövetségnek - szögezte le Fremond. Ezzel az ország gabonatermelői megjelenhetnek a nemzetközi gabonapiacon is.

A vajdasági termelőknek köszönhetően tavaly 413 millió euró értékű kukoricakivitel valósult meg a tartományból - tette hozzá.

Szerbiában jelenleg nagyjából 400 ezer hektáron termelnek búzát, habár a kenyérgabona termesztése akár 550 ezer hektáron is megvalósulhatna - mondta a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője. Ehhez azonban megfelelő tárolókapacitások létrehozására, magtárolók, silók kiépítésére lenne szükség. Fremond Árpád beszélt arról is, hogy növelni kellene a mezőgazdasági termelőknek folyósított támogatásokat.

Fremond Árpád, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Ahhoz, hogy Szerbiában húsz százalékkal több gabonát termeljünk, ami reális lenne, jobban kellene támogatnunk a termelőinket, egy másmilyen támogatási politikával, meg kellene változtatni az adópolitikát, a gyermekes családok anyagi támogatásának politikáját, a szociális- és nyugdíjbiztosítást, az IPARD-alapokhoz való hozzáférést, erősíteni kell a gazdaságokat és a szövetkezeteket.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen