Ugrás a tartalomra
2016.11.22 - 10:35

Épül a körforgalom az Y-ágon

A munkagépek intenzíven dolgoznak a Békovára vezető úton

Az ígéretekhez híven néhány héttel ezelőtt megkezdődött az Y-ág kiépítése, vagyis a meglévő szakasz egy részének felújítása.

A beruházást követően használhatóvá válik az autópálya békovai leágazása.

Jelenleg a Békova irányába vezető útszakaszon zajlanak a munkálatok, egy körforgalom kiépítésén dolgoznak a kivitelezők.

Az elkövetkező két évben intenzíven dolgoznak majd a hiányzó útszakasz kiépítésén, 2018-ig pedig befejeznék a Szabadkát elkerülő utat, nyilatkozta lapunknak korábban Kern Imre (VMSZ) illetékes államtitkár.

A 197 millió dinárt a Horgos–Újvidék autópálya déli elágazásának a felújítására és befejezésére fordítják, ami a békovai elágazás megnyitását eredményezi.

Itt épül most a körforgalom, aminek köszönhetően még egy kijárata lesz Szabadkának az autópályára, ami azért fontos, mert ugyan csökkent a déli városrészben a termelés, mégis jelentős termelői kapacitások vannak még ebben a városrészben is, így a jövőben nem a zentai úton kell majd megközelíteni ezeket a nagyvállalatokat.

A beruházás másik része egy felmérés készítését foglalja magában, amely a további útszakasz jelenlegi állapotáról és az eddig elvégzett munkáról készülne. Ennek köszönhetően tudják majd az elkövetkező hónapban készülő köztársasági költségvetésben elkülöníteni a szükséges pénzt, hogy a kerülőút megépülhessen a határszakaszig.

Az Y-elágazás építése nem kevesebb mint 26 évvel ezelőtt, 1990-ben kezdődött meg.

A 28 kilométer hosszú útszakaszból mindössze 11 kilométert építettek ki. Most hatodszor fognak bele az elágazás munkálatainak befejezésébe, az elképzelések szerint 2018-ra végre elkészülhet az oly annyira várt kerülőút, ahhoz azonban még mintegy másfél milliárd dinárra van szükség.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, tm
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak