Ugrás a tartalomra
2013.10.17 - 11:59

Elsősegélynyújtás a Tartományi Képviselőházban

A hirtelen szívhalál megelőzésének fontosságáról tanácskoztak Újvidéken

A Tartományi Képviselőházban tegnap megtartották azt a nemzetközi jellegű tanácskozást, amelynek célja a nyilvánosság felvilágosítása volt a hirtelen szívhalál megelőzésével kapcsolatban.

– A tanácskozás célja Európa-szerte felhívni a figyelmet a hirtelen szívhalál veszélyeire és gyakoriságára – nyilatkozta a sajtónak Raffay Violetta sürgősségi szakorvos. Mint elmondta, a tanácskozás alapját az Európai Parlament deklarációja szolgálja, és nemcsak a tartományban, hanem az Európai Unió egész területén megejtették ezt a tanfolyamot.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke beszédében kitért arra, hogy a statisztikai adatok alapján évente többen halnak meg ettől az elégtelenségtől, mint autóbalesetben, és rámutatott arra, hogy az illetékesek több pénzt fordítanak a forgalom biztonságosabbá tételére, mint az előző probléma széleskörű, társadalmi szintű orvoslására, illetve megelőzésére.

Elmondta, kihívást jelent, hogy megfelelő műszerekkel szereljék fel a nyilvános helyiségeket, azonban reményét fejezte ki, hogy a tanácskozás gyümölcsöző alapként szolgál majd a változásokra ezen a téren.

A szakorvosnő kifejtette, hogy aggasztóan sok ember esik a hirtelen szívhalál áldozatává. Egy képzés folyamán mutatták be, mi a teendő ilyen esetben, és felhívták a figyelmet mindazon óvintézkedések elsajátítására és bevezetésére, amellyel elkerülhető a betegség halálos kimenetele.

Arra az újságírói kérdése, hogy a politikum hogyan segíthet a szívelégtelenséghez köthető betegségek megelőzésében, Raffay doktornő elmondta, hogy ez egy kiváló alkalom arra, hogy a nyilvánosság jobban megismerje a betegségek okát, megelőzésének módját, és amennyiben szükség van rá, a polgárok segíteni is képesek legyenek az érintetteken.

Mint hozzáfűzte, a politikum támogatása szükséges az idevágó törvénykezésekkel és biztonsági előírásokkal kapcsolatosan, valamint fontos maga a kezdeményezés támogatásának szempontjából is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Szecsei Szabolcs
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak