Ugrás a tartalomra

Elfogadni és elfogadtatni magunkat

Dr. Úri Emese szerint a munka, a munkához való hozzáállás különböztethet meg bennünket
Elfogadni és elfogadtatni magunkat

Dr. Úri Emese, a zombori Dr. Đorđe Lazić Egészségház igazgatója életpéldájával, pályafutásával bizonyította, lehet és kell is boldogulni a szórványban. A dél-bánsági származású doktornő Zomborban él és a Vajdasági Magyar Szövetség nyugat-bácskai szervezetének első nyugat-bácskai köztársasági parlamenti képviselője.

A dél-bánsági szórványból vezetett az életútja a nyugat-bácskai Zomborba. Milyen párhuzam vonható a két régió között?

– Ürményházáról származom. Izolált, abban az időben kiváltképp elszigetelt hely volt, nyolcvan százalékban magyar ajkú lakosság élt ott. Ma ez az arány picivel kisebb. Gyakorlatilag szórvány voltunk, de teljesen önállóak is, az iskolánkban is minden tantárgyat magyar nyelven tanultunk. Amikor középiskolába kerültem, akkor találkoztam érdemben a szerb nyelvvel. Zomborban, magában a városban mindez másként van. Nagyobb az érintkezési felület. A Zombor környéki falvakban azonban hasonló a helyzet mint Dél-Bánátban, azzal a különbséggel, hogy a dél-bánáti vidéken más etnikai kisebbségek is vannak: románok, szlovákok, macedónok. Ennélfogva még több kulturális hatás ért gyermekkoromban, nagyobb volt az etnikai paletta, amellyel találkoztam. Mindez nagyobb lehetőséget is jelentett az életünkben, megtanultuk, hogy pozitív értelemben nyitottak legyünk a másságra és megtanuljunk ott, abban a környezetben megmaradni. A nagy „iskola”, amit a gyerekkorral kezdve mindenkinek végig kellett ott járni: elfogadni és elfogadtatni magunkat. Nem volt a közelünkben nagyobb kulturális közeg, ahol természetes volt, hogy magyarul beszélünk, hanem lépten-nyomon más, idegen nyelvvel is találkoztunk. Ebből a szempontból a dél-bánáti szórványhoz hasonló a nyugat-bácskai vidék is.

Mely tényezők lehetnek kulcsfontosságúak a szórvány megmaradása szempontjából?
– A megmaradás szempontjából a családnak van kulcsfontosságú szerepe. Nevezetesen, hogy a szülők mennyire tudnak, mernek öntudatosak lenni. Kisebb közösségekben, mint amilyenek a falvak, mindez valamivel könnyebb, mert sok hasonló identitású ember él egymás közvetlen közelében. A városban ez nagyon nehéz. Zomborban sokkal nehezebb megmaradni, mert jóval gyakoribb a másik kultúrával való találkozás, nagyobbak a kihívások, jelentősebbek a többségi kultúrának a vonzatai. A nemzetiségi kulturális intézmények nehézkesebben működnek. A falvakban még mindig, generációkon keresztül autentikusan megmaradt az a kulturális örökség, amit a gyerekek természetszerűen, szinte észrevétlenül beszippantanak. Városban mindez másképp van, ott a polgáriasodással egyetemben ez a népi hagyományőrzés is valamelyest elfelejtődött. Ezért nehezebb a városban megmaradni, megőrizni az identitást. A falvakban az lehet az előny, hogy egy-egy kulturális rendezvényen gyakorlatilag a teljes népesség megjelenik, az idősebbek örülnek a fiataloknak, tehát a gyerek folyamatosan tapasztalja a saját identitásának a pozitív visszajelzését. A városban, ahol nehezebb összefogni a generációkat, továbbá nem olyan erős mindennek a tradíciója, ott a gyerekek nagyon nehezen tudják megélni az elfogadást. Tehát nekik folyamatosan, szinte naponta fel kell építeni magukat identitásukban.

Szerencsére Nyugat-Bácskában több kulturális bástya adott…
– Egyértelműen az igazi impulzusok a kis falvakból érkeznek a város felé. Gondolok itt például az Ötösfogatra, a Szent István-napi kenyérszentelőre stb. Ezek azok a rendezvények, amelyeknek résztvevői elsősorban a falvak műkedvelői, hagyományőrzői és tevékenységükkel valamelyest behálózzák a várost is, közösségi kapacitásban tömegessé teszik a helyi magyarságot.

A képviselő asszony saját családi példájával igazolhatja mindezt, két eminens diák édesanyja is egyben.
– A lányom, Annamária hatodéves orvostanhallgató, fiam, László harmadéves az informatikai egyetemen, mindketten Újvidéken, itthon tanulnak tovább. Megvolt bennük a vágyódás, hogy kövessék osztálytársaikat és Magyarországra menjenek továbbtanulni. Amikor én jártam iskolába, akkoriban az volt a menő mondat, hogy: „Tanuljon a gyerek szerb nyelven, majd jobban fog érvényesülni.” Ma meg sok szülő azt mondja, hogy menjen el a gyerek Magyarországra, majd jobban fog érvényesülni. Ezek tulajdonképpen ugyanazok a mondatok, amelyek a népességünk csökkenéséhez vezetnek. Egyik és másik kijelentés is éppolyan veszélyes. Az sem helyes út, ha feladjuk az identitásunkat, de az sem megoldás, ha elköltöznek a fiatalok és megmaradnak ugyan magyarnak, de nem itt. Természetesen egyértelmű, hogy az egzisztenciális szempont dönti majd el a saját magunk és a gyerekünk sorsát is, de abban a pillanatban, amikor még fönnáll a lehetőség a választásra, én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy a gyerek próbálja meg az itthoni érvényesülést. Azáltal, hogy az ember kétnyelvű, csak épül és gyarapszik szellemileg. Sokkal nagyobb terünk van azáltal, hogy két kultúrát ismerünk, két kultúrából tudunk meríteni, illetve a kettőből ki tudjuk hozni a legjobbat, ami életerősebb, ami előrevisz.

Mi a szórványból hozott, ott felmutatott sikerek, eredmények titka?
– Hogy az ember mennyire lesz sikeres, mennyire fogadják el, azt egyértelműen elmondhatom a saját tapasztalatom alapján, hogy a munka, a munkához való hozzáállás határozza meg. Ez az egyetlen, ami megkülönböztethet bennünket. Ha lusták vagyunk és csak jajgatunk, panaszkodunk, akkor persze, hogy semmibe vesznek bennünket. Ellenben, ha „odatesszük” magunkat és megcsináljuk a dolgunkat, akkor példaértékű lehet a másságunk.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L. Móger Tímea
Többi hír