Ugrás a tartalomra

Budapesten ismertette a választási eredményeket Pásztor István

Budapesten ismertette a választási eredményeket Pásztor István

Gratulált az elért választási eredményekhez a Vajdasági Magyar Szövetségnek és Pásztor István elnöknek Potápi Árpád János.
A magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján Budapesten azt mondta, nagy sikernek számít az, hogy a fiatalokat is sikerült megszólítania a pártnak. Pásztor István, a VMSZ elnöke pedig kiemelte, a vajdasági magyarság ismét egymásra talált és összefogott.
A legjobb kampány maga a munka – mondta a konferencián Potápi Árpád János. A magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette, a következő választásokra ezért már holnap elkezdődik a kampány, és az a fontos, hogy a politikai intézményrendszer meg legyen őrizve és erősítve. Ehhez jelentősen hozzájárult a Magyar Nemzeti Tanács is – emelte ki a politikus. Hangsúlyozta, ezzel is megmutatkozott, hogy a magyar emberek azt akarják, hogy a megkezdett munkát - amelyhez a magyar kormány is támogatását biztosította – folytassák, és az egész magyar társadalom fontosnak tartotta azt, hogy voksoljon.
„A magyarság életében minden szavazás történelmi jelentőségű, ez így van a most lezajlott választások alkalmával is. Hogyha jól emlékeznek, négy évvel ezelőtt is, illetve a nemzeti tanácsi választásoknál is azt mondtuk, hogy történelmi sikereket ért el a VMSZ, és soha ilyen szép eredményt még nem ért el, akkor ezt most überelték, és most is azt tudjuk mondani, hogy történelmi sikert ért el, és soha ilyen jó eredményt még nem ért el a VMSZ, és ehhez gratulálok, nem tudom, hogy ezt lehet-e még fokozni.”
Soha nem tapasztalt külső támogatásnak voltunk a haszonélvezői, amely minden irányból érkezett és plusz energiát adott – mondta el a konferencián Pásztor István. A VMSZ elnöke kiemelte, a magyar miniszterelnök, házelnök, miniszterek, államtitkárok, intézményvezetők, barátok, ismerősök támogatták őket, ehhez pedig egy olyan erőteljes médiatámogatás társult, amely az ő vonatkozásukban soha nem volt. Ez azért fontos, mert megerősítette a választás tétjének a súlyát.
„Talán nem túlzó azt mondani, hogy van ennek, vagy volt ennek a választásnak egy nemzetpolitikai vetülete is. Figyelembe véve az elmúlt időszaknak a választásait, választási eredményeit és kimenetelét, figyelembe véve az előttünk levő választási csatáit, lehet, hogy túlzó, én úgy éltem meg a tegnapi napot, hogy az általunk megfogalmazott, az általunk dédelgetett és fontosnak tartott nemzetpolitika talponmaradási vizsgája. És ilyen szempontból volt eszméletlen nagy súlya ennek a tegnapi dolognak.”

Mások mellett Hajnal Jenő, az MNT elnöke is nagyon sokat tett a siker elérésének érdekében, kiállt az ügy mellett – mondta el a VMSZ elnöke, de Hajnal Jenő mellett mindenki más is csatasorba állt – fogalmazott Pásztor István. Hozzátette, új nemzedék nőtt fel az elmúlt években, a VMSZ így fiatalokat is tudott a listákon felvonultatni. Újra megteremtettük a vajdasági magyar nemzeti egységet – fogalmazott. A párt 31 önkormányzatban volt érdekelt és 23-ban önálló listát is tudott állítani. A VMSZ-nek összesen 170 mandátuma van önkormányzati szinten ez a korábbi választások alkalmával 114, illetve 109 volt.
A szabadkai választás ügyét több okból emelték ki, és az erők mozgósítása érdekében a lehető legjobb listát állították össze, a lehető legjobb szabadkaiak szerepelnek rajta, és komoly programmal is indultak – mondta el Pásztor István.
„Világos volt a mi számunkra, hogy 30 százalékos lakossági részesedéssel mi nem tudunk nyerni. De az is világos volt, hogy van értelme a harminc százalékot mozgósítani, és az is világos volt, hogy van értelme a Szabadkáról elszármazott, Szegeden, itt, ott, amott élőket hazahívni, mert ez van annyira erőteljes és éles hívószó, hogy erre hazajönnek. És újra elragadtattuk magunkat és újra azt gondoltuk, hogy nem csak a magyaroknak fontos az, amit mi képviselünk, hanem esetleg másoknak is. Újra csalódnunk kellett.”
A VMSZ-nek így is 22 képviselő helye lesz a szabadkai Városi Képviselő-testületben, ez kétszer annyi, mint amennyi az elmúlt években volt. A párt emellett köztársasági és tartományi szinten is megduplázta a megszerzett képviselőhelyek számát.
Pásztor István nyilatkozott a Közügyek műsorunk stábjának is:
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a konferencia után adott nyilatkozatában elmondta, büszke a VMSZ elért sikereire. Hozzátette, a választások után reméli, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség amely hidat képez Magyarország és Szerbia között a jövőben még erősebb lehet.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen