Ugrás a tartalomra
2016.04.12 - 18:42

Bemutatkoztak a VMSZ magyarkanizsai jelöltjei

Megtartotta képviselőjelöltjeit bemutató kampányrendezvényét a Vajdasági Magyar Szövetség magyarkanizsai községi szervezete. A Művészetek Háza színháztermében hétfőn este először a köztársasági, majd a tartományi végül az önkormányzati jelöltlistán szereplők vonultak fel.

A termet teljesen megtöltő közönséget Sarnyai Zoltán, a VMSZ tartományi képviselőjelöltje és Fejsztámer Róbert, a párt polgármesterjelöltje köszöntötte, akik röviden vázolták programjaikat is. Fejsztámer Róbert nagy jelentőséget tulajdonít a kampányrendezvényeknek. „A jelölteket, úgy gondolom, így tudjuk kicsit közelebb hozni a polgárokhoz, hogy ne mindig csak papírt vagy elektronikus médiát lássanak, olvassanak, hanem tudjanak is találkozni, beszélgetni ezekkel a képviselőjelöltekkel.”

Pásztor István, a VMSZ elnöke és tartományi képviselőjelöltje gratulált a jelölteknek és megköszönte a polgárok bizalmát, amit támogató aláírásaikkal nyilvánítottak ki. Kifejezte abbéli reményét, hogy így lesz ez a választások napján is, hiszen – mint mondta – eddigi munkájával a VMSZ rászolgált a polgárok bizalmára. „Az elmúlt 22 évben a Vajdasági Magyar Szövetség lerakta teljesítményét az asztalra, és ezért nyugodt lélekkel mondhatjuk azt, hogy egyedüli magyar listaként ezeken a választásokon mi vagyunk a magyar emberek számára a biztos pont.”

Csikós László szociálpolitikai államtitkárként már egy ideje gyakorolja is a kormányzati szerepvállalást. Megítélése szerint jól dolgoztak a párt köztársasági képviselői és tisztségviselői. „Én úgy érzem, hogy a vajdasági választók és a Vajdaságon kívüli választók is értékelik a VMSZ parlamenti képviseletét és az államtitkárok munkáját, és továbbra is hűségesek lesznek irántunk.”

A kampányrendezvény a budapesti Vidám Színpad vendégjátékával zárult.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak