Ugrás a tartalomra

Befejeződtek az Y-elágazás mélykúti úti felüljárójának munkálatai

Befejeződtek az Y-elágazás mélykúti úti felüljárójának munkálatai

 A beruházásnak köszönhetően a környékbeli mezőgazdasági termelők könnyebben és gyorsabban tudják megközelíteni földjeiket. Várhatóan még az idén befejeződik a pacséri úti felüljáró kiépítése is.

A felüljáró 70 méter hosszú, a felvezető utakkal együtt pedig összesen 630 méteres. A felüljáró mindkét oldalán 2 méter szélességben gyalogjárdákat is kialakítottak. Az Y-elágazásnak köszönhetően nagyban csökkent a Szabadkán áthaladó forgalom.

Kern Imre, Szabadka alpolgármestere: „Hatalmas, főleg teherautó-forgalom bonyolódik le az Y-elágazáson, és sikerült megvalósítani azt, amit terveztünk, hogy többé nem a város területén mennek ezek a teherautók, illetve személyautók, amik átutaznak városunkon. Én azt hiszem, hogy megkönnyebbülés ez a város lakói számára is, de Kelebia polgárai számára is, hiszen gyakorlatilag az utóbbi 5-10 évben elviselhetetlen volt az a teherautó-áradat, amely Kelebián, illetve a városon keresztülment.”

A munkálatokat Lálity Urbán Emese infrastruktúra-fejlesztési államtitkár is megtekintette, aki elmondta, a munkálatok időben befejeződtek, a következőkben a pacséri úti felüljáró kiépítésére kerül sor.

Lálity Urbán Emese építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési államtitkár: „Az idei évre előre van látva még az utolsó szegmense ennek az Y-elágazásnak, hogy teljesen befejeződjön és minden akadálytól mentesen használhatóvá váljon az Y-elágazásnak nevezett útszakasz. Ez pedig a pacséri úti felüljáró kiépítése lesz. A költségvetésben idén jóvá van hagyva 250 millió dinár erre a projektre, ami az idei évben be is fog fejeződni terveink szerint.”

A most elkészült felüljárón kívül vannak még olyan útmunkálatok, amelyek Szabadka szempontjából fontosak - fogalmazott dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke.

„Ezek olyan projektumok, amelyeket a mi kezdeményezésünkre, javaslatunkra a VMSZ és a Szerb Haladó Párt között aláírt koalíciós szerződés tartalmaz. Egyrészt az Orom-Csantavér út kiépítése, másrészt a Szabadka és Zombor közötti út korszerűsítése, felújítása, hiszen főleg a Bajmok és Zombor közötti rész van eléggé rossz állapotban. Ugyanígy a Topolya és Bajmok közötti út felújítása.”

A pacséri úti felüljáró építési munkálatai várhatóan az év végéig befejeződnek - tette hozzá dr. Pásztor Bálint.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír