Ugrás a tartalomra

Az EU ragaszkodik a 35-ös fejezethez

Három kulcsfontosságú üzenetet adott át David McAllister szerbiai jelentéstevő az Integrációs Bizottság csütörtöki ülésén – mondta el Varga László a Szerbiai Parlament Integrációs Bizottságának elnökhelyettese.

McAllister hangsúlyozta: az Európai Parlament az Unió válságai ellenére támogatja Szerbia integrációs útját. Továbbá kiemelte azt is, hogy szerinte még az idei évben megkezdődhetnek a tárgyalások, de nem valószínű, hogy ez az év első felében történne meg. Harmadik üzenete pedig az volt, hogy nem tartja reálisnak azt, hogy a 23-as, 24-es és 35-ös fejezeteken kívül bármely fejezetet megnyissanak ez a három előtt. Varga László azt mondja, ragaszkodnak a 35-ös fejezet megnyitásához, de csakis a 23-assal és a 24-essel egy csomagban. A 35-ös foglalkozik a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok normalizálódási folyamatával.

„Úgy gondolom, hogy a közvéleményben téves felfogás uralkodik a 35-ös fejezettel kapcsolatban. A legtöbben úgy gondolják, hogy ez az egyetlen fejezet, és hogy a koszovói kérdés az egyetlen gond és az egyetlen feltétel a tárgyalások megkezdésére. Ez semmiféle szempontból nem igaz. Legalább ennyire fontosak azok a kérdések is, amelyek a 23-as és 24-es fejezetekre, azaz az igazságszolgáltatásra, az emberi jogokra és belügyre vonatkoznak” – mondta Varga László.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV