Ugrás a tartalomra

Az aktuális kérdésekről és teendőkről egyeztettek

A VMSZ Nyugdíjas Fóruma bővített elnökségi ülést tartott Adán

A Vajdasági Magyar Szövetség Nyugdíjas Fóruma szombaton első alkalommal tartotta meg bővített elnökségi ülését Adán, ahol a szervezet 55 tagja jelent meg a 13 vajdasági alapszervezetből. A házigazdák részéről Tóbiás József, a VMSZ Ada községi pártszervezetének elnöke és Mészáros Tibor, a községi nyugdíjas fórum elnöke köszöntötte a résztvevőket.

A kibővített elnökségi ülés vendége volt Fremond Árpád és Pék Zoltán VMSZ-es köztársasági képviselő, ők az aktuális pártpolitikai és társadalmi helyzetről tájékoztatták a hallgatóságot. Barsi Márta, a VMSZ Nyugdíjas Fórumának elnöke elmondta, hogy a párton belüli aktualitások mellett szó volt a párton kívüli történésekről is, köztük a november 4-ei Magyar Nemzeti Tanácsi választásra való felkészülésről:

– A Vajdasági Magyar Szövetség Nyugdíjas Fóruma 2015. november 14-én alakult meg. Tizenhárom alapszervezetünk van az elnökséggel és elnökségi tagokkal együtt Vajdaság területéről. Az alapszabályzat szerint kéthavonta tartunk bővített elnökségi ülést, amelynek fontos szerepe van, hogy az immár kissé inaktívvá vált embereket fölrázzuk, és tartsuk velük a kapcsolatot. Minden ülésünkre meghívunk parlamenti és tartományi képviselőket, akik informálnak bennünket a magyarságot érintő aktuális politikai helyzetről és ügyekről.

Fontos, hogy itt maradjunk és megőrizzük magyarságunkat, ezért sokat kell tennünk. Sajnos, az utóbbi időben nagyon sokan elvándorolnak. Próbáljuk őket visszacsalogatni, ami nemcsak a VMSZ-től függ, hanem az általános gazdasági és politikai helyzettől is. A nyugdíjas fórum fő célja, hogy összetartsuk a közösséget, amiért teszünk is, mert összetartásban az erő – közölte Barsi Márta, aki hozzátette, hogy a következő bővített elnökségi ülést Kúlán, majd Szabadkán tartják meg.

Az ülés után a résztvevők Adán megtekintették a felújított általános iskolát, illetve az ott látható és nemrég restaurált freskót, majd ellátogattak a helyi strandfürdőbe.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, csin
Többi hír