Ugrás a tartalomra

Alapításának 180. évfordulóját ünnepli a szabadkai Szent Rókus plébánia

Alapításának 180. évfordulóját ünnepli a szabadkai Szent Rókus plébánia

 A templom 125 éve épült.

Fennállásának 180., a templom megépítésének pedig 125. évfordulóját ünnepli a szabadkai Szent Rókus plébánia. A Kér városrészben alapították 1841-ben a Szent Teréz plébánia területéből. Az első imaházat 1896-ban váltotta fel a neogótikus stílusban épült templom.

Szentimisével ünnepelték meg vasárnap a szabadkai Szent Rókus plébánia fennállásának és a templom megépítésének évfordulóját.

Slavko Večerin, szabadkai megyéspüspök: „Mit jelenet mindenek előtt ez a jubileum? Egyszerűen úgy fogalmaznék, hogy a jubileum elsősorban azt jelenti, hogy kérjük az Urat, adja nekünk a megértés ajándékát, a kölcsönös megbocsátás ajándékát, hogy átadja nekünk a közösség ajándékát, a béke ajándékát a szívünkben, a béke ajándékát a közösségeinkben.”

Szent Rókust a szabadkaiak nemzeti hovatartozástól függetlenül tisztelik - mondta az ünnepségen dr. Pásztor Bálint, Szabadka Városi Képviselő-testületének elnöke.

„A kéri plébánia, tehát a Szent Rókus plébánia, illetve templom Szabadka történelmében egy fontos hely, egy fontos épület. Nagyon kevesen tudják, hogy a magyar millennium évére épült fel ez a templom, ami Szabadkának az egyik védjegye.”

A különleges alkalomra hívek sokasága érkezett, hogy együtt ünnepelhessenek, közös énekkel és imádsággal.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír