Ugrás a tartalomra

30 önkormányzatban 81 tisztségviselője lesz a VMSZ-nek

30 önkormányzatban 81 tisztségviselője lesz a VMSZ-nek

 A magyar pártnak polgármesterei, alpolgármesterei, KKT-elnökei és azok helyettesei is lesznek. Erről beszélt ma a Pannon Televíziónak adott interjújában Pásztor István.

Ma több községben és városban is alakuló ülést tartott a helyi képviselő-testület. 30 önkormányzatban 81 tisztségviselője lesz a Vajdasági Magyar Szövetségnek. A VMSZ vezetője szerint ez a jelenlét azt eredményezi, hogy a választási kampányban tett célkitűzéseiket a partnereikkel együtt megvalósíthatják. Hozzátette: 3 önkormányzatban ad polgármestert a magyar párt. Ezek pedig Magyarkanizsa, Topolya és Zenta.     

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A három általunk delegált polgármester közül 2 régi, a Fejsztámaer Róbert Magyarkanizsán és Czegledi Rudolf polgármester úr Zentán. Topolyának új polgármestere lesz Szatmári Adrián személyében, de Topolyán is sikerült maximálisan megvalósítani a folyamatosság elvének a tiszteletben tartásával az újaknak és a régieknek az ötvözetét.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen