Ugrás a tartalomra
2014.09.09 - 09:55

2016 végére mindenkinek elektronikus betegkönyve lesz

Az egészségügyi intézményekben nem kell majd órákat várni a vizsgálatokra és megszűnnek a több hónapos várólisták is. Ennek egyik feltétele a mostani elavult betegkönyvek cseréje. Az elektronikus betegkönyveket 2014 augusztusáig kellett volna bevezetni. A határidő meghosszabbítását indítványozták a köztársasági parlament mai ülésén.

A parlament kilencedik rendkívüli ülésének folytatásában, több napirendi pont mellett téma volt az egészségbiztosítási törvény módosítása is. Ennek lényege, hogy Szerbiában 2016 végére mindenkinek le kellene cserélnie betegkönyvét a személyi igazolványhoz hasonló, elektronikus, chippel ellátottra. „Évente a köztársasági egészségbiztosítási alap 6,5 millió hitelesítő bélyegzőt használ fel. Az alap összköltsége a papíralapú betegkönyvek és a bélyegzők cseréje megközelítőleg 45 millió dinárba kerülne. Az elektronikus betegkönyvek bevezetésével az említett költségek megszűnnének. Ez egyben nagy megtakarítást jelentene a munkaadóknak is, mivel a bélyegzők hitelesítésének eljárása becslések szerint 400 millió dinárba kerül évente” – magyarázta dr. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter.

A tárcavezető elmondta, 1,2 millió új betegkönyvet ingyen osztanának ki a lakosság szociálisan veszélyeztettet rétegének. A többieknek 400 dinárt kell majd fizetniük. Az ellenzéki politikusok felszólalásaikban a folyamat hosszát és betegkönyvek árát kérdőjelezték meg. „Szerbia polgárainak 90 százaléka rosszul él. Ön is és én is kapcsolatban vagyunk a betegekkel, és tudjuk, hogy 400 dinár nagy pénz ezeknek a polgároknak. Semmi szükség arra, hogy még egyszer terheljék őket 400 dinárral a betegkönyv kivételekor. Az alap, amely összegyűjti havonta a pénzt a polgároktól, köteles kiadni egy egészségügyi tanúsítványt, és mint a bankok, postázzák a biztosítottak címére” – mondta dr. Dušan Milisavljević köztársasági parlamenti képviselő.

Az elektronikus betegkönyvek nem csak költségvetési megtakarítást jelentenének Szerbia számára, az teljes egészségügyi rendszer ellenőrizhetőbbé válna. Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő: „Egyszerűbbé válna akár az időpont kérés az orvosnál, akár a beutaló kiírása, mert pillanatnyilag nagyon-nagy gondot okoz. Általánosítva azt jelentené, hogy az orvosok és az egészségügyi munkások az idejük kétharmadát nem arra használnák, hogy írogassanak a számítógépen, illetve kézzel töltsék ki a különböző papírokat, hanem inkább a pácienssel foglalkoznának.”

Több képviselő is felhívta a figyelmet a földművesnyugdíjjal kapcsolatos gondokra. Az egészségügyi miniszter elmondta, egyeztetett az illetékes minisztériummal és a munkacsoport próbál majd megoldást találni a problémára, amely egyes becslések szerint minden második földművest érint.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.04.03 - 10:18
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális és történelmi esemény.
Bunford Tivadar: Május 21-én a szabadkai lóversenypályán kerül megrendezésre az első futam – Akkreditált képzés készül a lovasoknak