Ugrás a tartalomra
2022.07.01 - 14:28

A világ egyik legismertebb áruházlánca Zentán

A világ egyik legismertebb áruházlánca Zentán

 Javában zajlanak az építkezési munkálatok Zentán, az egykori buszállomás helyén, ahol a világ egyik legismertebb áruházlánca nyitja meg újabb bevásárlóközpontját.

Az áruházlánc jelenleg a világ 32 országában van jelen és 310 ezer munkavállalót foglalkoztat, míg szerbiai szinten 35 településen 61 bevásárlóközponttal rendelkeznek. A zentai beruházás megvalósulásával a cég előreláthatólag 30 embernek biztosít majd munkahelyet.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Az építkezés a megfelelő ütemben halad. Május elején kezdődött, és jelen pillanatban, amit terveztek, azok a folyamatok befejeződtek, és jól haladnak az építkezések. Az építkezés a város területén 8000 négyzetméteren zajlik, hiszen ez a két volt telek, a buszállomás és a Mašinoremont összesen valamivel több, mint 8000 négyzetméter. Ebből 2500 négyzetméter lesz maga az objektum, a többi pedig parkoló, több mint 130 parkoló és zöld felület fog lenni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2023.10.02 - 08:46
Izgalmas előfutamokat hozott már a szombati nap a szilvásváradi lovas stadionban.
Zbornay Viktória Licino London nyergében kitűnően szerepelt a döntőben, mégis Kecskemét lovasa aratta le a babért
2023.10.01 - 15:49
 Ha valaki a Ludasi Betyárnapokat említi, akkor a jó hangulat, a finom ételek és programok sokasága jut először eszün