Ugrás a tartalomra

Ünnepelt Rábé

Ünnepi szentmisével kezdődött Rábén a Szent Adalbert-kápolnában Szűz Mária születésének ünnepe. Ilyenkor az elszármazottak is hazalátogatnak a faluba.

Bánát északi csücskében, közvetlenül a magyar–román–szerb hármas határ mellett fekvő, alig 90 lelket számláló faluban Kisboldogasszony ünnepe az a nap, amikor az elszármazottak, a rokonok, barátok is hazalátogatnak.

Rábét is sújtja az elvándorlás, sokan külföldre, vagy nagyobb városokba települnek. Kisboldogasszony ünnepére az elszármazottak közül sokan hazalátogatnak. Varga Eszter Szabadkáról jár haza. „Még idáig minden évben hazalátogattam. Itt a temetőben, itt vannak a szüleim eltemetve.”

Kisboldogasszony ünnepe a hit megerősítését, a bűnök feloldozását és a lelki békét jelenti. A helyi templom közös találkozóhelyet jelenti a falubelieknek. A Szent Adalbert-kápolnát 2005-ben építették, addig a rábéiak Oroszlámosra jártak templomba.

Sóti János, plébános, Törökkanizsa: „Amikor jövünk a szentmisére és összetartunk, mindannyian ide jöhetnek a hívő emberek is, de ugyanakkor a többiek is, mindenkié ez a templom.” Az ünnep nem csak a hazatérőknek, hanem a helyieknek is nagy esemény. Hetekkel ezelőtt már készültek a rendezvényre.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Rábén egy nagyon-nagyon szorgos és összetartó kis közösség él. Mind az itt élőknek, mint pedig az innen elszármazottaknak nagyon fontosak a gyökereik, fontos a múltjuk és ennek egy nagyon nagy bizonyítéka az, hogy a falu búcsújára a Kisboldogasszony ünnepére sokan az elszármazottak közül fontosnak tartják azt, hogy hazalátogassanak, hogy itthon családi, baráti körben töltsék ezt az ünnepet.”

A vasárnapi búcsún kirakodóvásárt is szerveztek, ahol finom falatokkal, cukrokkal, szuvenír-tárgyakkal is várták az érdeklődőket.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen