Ugrás a tartalomra
2021.04.01 - 17:08

Ülésezett Szabadka Város Képviselő-testülete

Ülésezett Szabadka Város Képviselő-testülete

 Milanka Kostić lett Szabadka Város Tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott új tagja. Ő váltja Miloš Nikolićot, akit a tartományi kormány a napokban nevezett ki a Szabadkai Népszínház új igazgatójává.

Szabadka Városi Képviselő-testületének mai ülésén döntöttek arról is, hogy 15 napos közvitára bocsátják a bunyevác nyelv hivatalos használatba helyezését, ezzel kapcsolatban pedig megszavazták a határozati javaslatot a város statútumának módosításáról.

A nemrég elhunyt Gojko Radić, a Szerb Haladó Párt önkormányzati képviselőjére emlékeztek egyperces néma csenddel a szabadkai VKT csütörtöki ülésén.
 

Miroslav Milojević, Szabadka Polgári Mozgalmának frakcióvezető-helyettese az ülés elején rendkívüli napirendi pont beiktatását kérte. Kérelmezték, hogy a város tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérleti díját a koronavírus-járványra való tekintettel 50 százalékkal csökkentsék. Sövény Ferenc ezzel kapcsolatban elmondta, a javaslatukat ugyan elutasították, de a polgármester részéről biztató ígéretet kaptak.

Sövény Ferenc, önkormányzati képviselő, Szabadka VKT (Szabadka Polgári Mozgalma): „Egy intézkedéscsomagot fognak elfogadni, amiben konkrétan fogják orvosolni ezeket a problémákat. Igaz, nem látjuk, hogy ezekben mi fog lenni, illetve valószínűsítem, hogy még a városi tanács részéről sincs összeállítva ez a csomag, de mindenféleképpen pozitívan értékeljük, hogy elindul egy folyamat ebben az irányban.”
 

Stevan Bakić azt mondta, már keresik a megoldást. Nem lehet azonban egy kalap alá venni azokat, akik egyáltalán nem dolgozhattak azokkal, akiket csak részlegesen érintett a bezárás - fogalmazott a polgármester.

Stevan Bakić, polgármester, Szabadka (SZHP): „Amit sürgősen megtehettünk, hogy az előző, márciusi hónapra 50 százalékkal csökkentettük a bérleti díjakat, bizonyos tevékenységekre. Ez nagyjából 144 bérlőt érint a meglévő 440-ből.”
 

Ez most első körben főleg a vendéglátósokat érinti. A bunyevác nyelv hivatalossá tételéről Szabadka Város területén már másodszor vitáztak az önkormányzati képviselők. Az egy hónappal ezelőtt megválasztott bizottság kidolgozta a város alapszabály módosításának a tervezetét. A bunyevácok és a horvátok között ezúttal is heves szópárbaj alakult ki, végül szavazattöbbséggel elfogadták a város statútumának módosítási javaslatát. Mirko Bajić, független önkormányzati képviselő továbbra sem érti, miért ellenzi a horvát nemzeti közösség a hivatalos bunyevác nyelvhasználatot.

Mirko Bajić, független önkormányzati képviselő, Szabadka VKT: „A Bunyevác Nemzeti Tanács háromszor intézett hivatalos meghívást a Horvát Nemzeti Tanácsnak, hogy ha mást nem, legalább igyunk meg egy kávét közösen. Végül is a mi kötelességünk, hogy együttműködjünk, mert mindkét kisebbségi nemzeti tanács hivatalosan működik Szerbiában, és ez tény. Minden, ellenünk irányuló támadásnak, különösen Žigmanov úr részéről, csupán egyetlen célja van, hogy tagadja a bunyevácok létezését.”
 

Tomislav Žigmanov önkormányzati képviselő szerint a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége felkészült a bunyevác nyelv hivatalossá tételéről szóló közvitára.

Tomislav Žigmanov, önkormányzati képviselő, Szabadka VKT (VHDSZ): „A közvitában bárki részt vehet, aki úgy érzi, hogy a témában érintve van. Nincs még konkrét platformunk, de biztosak vagyunk abban, hogy akik úgy gondolják, hogy a bunyevácok horvátok, és akik szerint a bunyevác dialektus nem lehet egy standard nyelv, tervszerűen és szervezetten állnak majd hozzá ehhez a folyamathoz, ami hivatalos használatba helyezné az úgynevezett bunyevác nyelvet.”
 

A Vajdasági Magyar Szövetség álláspontja világos. Támogatják a bunyevác nyelv hivatalos bevezetés Szabadka Város területén - emelte ki Nágel János frakcióvezető.

Nágel János, önkormányzati frakcióvezető, Szabadka VKT (VMSZ): „Szabadka összlakosságából majdnem tíz százalék a bunyevác nemzet részének vallja magát, és ez nagyon jelentős szám. Ezeknek az embereknek a véleményét tisztelni kell.”

Nágel János hozzátette: a szakvita, hogy a bunyevácok egy külön népet képeznek, vagy pedig a horvát nép egy etnikai csoportja, a szakértőkre tartozik.

Mezőgazdasági támogatásokról is döntöttek Szabadkai Város Képviselő-testületének mai ülésén. A földművesek kedvező hitelekre pályázhatnak, amelyekre a kamatnak csupán egy százalékát kell fizetniük, a többit a költségvetésből finanszírozzák. Támogatásban részesíthetik a mezőgazdasággal kapcsolatos falusi rendezvényeket is - emelte ki Kovács Gábor. A Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati képviselője hozzátette: legnagyobb értékünk a szántóföld, ezért a jövőben a talajanalízist a város fizeti majd. Szabadka mezőgazdasági és vidékfejlesztési intézkedési programjának elfogadásával megteremtődött a jogalap a pályázatok kiírására, amelyeken termelők és egyesületek összesen 7 millió dinárt hívhatnak majd le: „A földekből a mintavételt a város tudja finanszírozni, azon termelők számára, akik erre igényt tartanak. Itt három csoportba lehet sorolni az igénybe vevőket, akik a szántóföldön dolgoznak, a gyümölcsészek, és a konyhakerti veteményekkel foglalkozó emberek, az üvegházi termelők. Lényeges, hogy minden termelő, aki igényt tart erre a mintavételre, tudja jelezni a megfelelő szakszolgálatnak, és a mintavétel pedig úgy fog történni, hogy minden termelőnél  tíz mintát tudnak venni, illetve a nagyobb területeken maximálisan húsz mintavételre van lehetőség.”

Szabadka Város Képviselő-testülete megvitatta a helyi ombudsman tavalyi évi jelentését. A városi jogvédő minden panasznak utánajár, jogi lépéseket tesz, vagy tanáccsal látja el az érintetteket - mondta Bucko György. A Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati képviselője szerint különösen fontos az, hogy az ombudsman az emberi és kisebbségi jogokat is védelmezze. Ezzel kapcsolatosan országos és városi szinten is jók a jogi előírások, de a gyakorlati alkalmazásukkal akadnak még gondok Bucko szerint: „Rávilágítottam egy-két mulasztásra, ahol még van mit tenni ezen a téren. Például a városunk területén bizonyos intézmények elnevezésének a hiányossága, tehát nincs feltüntetve minden nyelven, ahol fel kéne, hogy legyen. Illetve az útjelző táblákon nincs kellőképpen feltüntetve ez a felirat, mondjuk adott esetben magyar nyelven. És külön említettem még a Szabadkai Közkórház esetét, habár megjegyzem, az nem városi hatáskörbe tartozik, hanem tartományi, de attól még a mi városunkban van. Bizonyos panaszok érkeztek polgároktól, arra vonatkozóan, hogy a közkórház területén a különféle osztályok tábláin, az egyéb táblákon nincs, nem tartják tiszteletben a többnyelvűséget, és bizony itt van mit javítani.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2021.04.14 - 09:15
Szombaton Kishegyes községben átfogó fásítási akció zajlott.
Bácsfeketehegyen és Kishegyesen is fásítottak a hétvégén
2021.04.12 - 08:17
Kovács Elvira, a köztársasági képviselőház eurointegrációs bizottságának elnöke pénteken Dirk Lorenz-cel, az EU szerb
Az Európai Unióról szóló nemzeti egyezmény állandó testülete bekapcsol minden érintettet az EU-társulás folyamatába
2021.04.10 - 19:08
Kormányos László, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság sporttal megbízott segédtitkára az újvidéki TIMS Sport és T
Kormányos László: Folyamatosan felméréseket végzünk a minél jobb feltételek megteremtése érdekében